Nagy Márton az inflációra nézett, és nyugtázta: hatékonyak a kormányzati intézkedések
Befutottak a friss, júliusi inflációs adatok kedd reggel, ami már sokkal kedvezőbb képet mutat az előző havinál. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter rögtön tollat is ragadott, hogy kiemelje a kormány szerepét az infláció letörésében.
Idén júliusban a fogyasztói árak átlagosan 17,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A júliusi inflációs adat még mindig magas, de már nagy előrelépés a januári 25,7 százalékos csúcs és az előző havi 20,1 százalékos értékről. Kedvező fejlemény, hogy a kiemelkedően magas élelmiszer-infláció, amely januárban még 44 százalékon járt, júliusra 23,1 százalékra mérséklődött. “Brutálisan hatékonyak a kormányzati intézkedések, a kormány már októberre egy számjegyűre csökkentheti a szankciós inflációt – jelezte közleményében Nagy Márton.
A gazdaságfejlesztési miniszter az inflációs adatokat úgy értékelte, hogy „ez már a dinamikus inflációcsökkenés időszaka, a célzott kormányzati intézkedések, azaz a kötelező akciózás és az online árfigyelő rendszer rendkívül hatékonyan és sikeresen működnek, mert öldöklő versenyt indítottak el az élelmiszerkereskedelmi piacon, ez pedig egyre lejjebb és lejjebb szorítja az árakat”.
Az Árfigyelő a kormány egyik fő fegyvere
Nagy Márton közleményében kiemelte az online árfigyelő szerepét az infláció letörésében. Korábban az Index is bemutatta, hogy a kormány különböző intézkedésekkel célozta meg az infláció letörését, először árstopokkal, majd kötelező akciózással, és újabban az online árfigyelő rendszerrel, melynek hatását már érezhetjük a júliusi inflációs adatokban, hiszen július elsejével élesítették. Korábban bemutattuk, hogy egyes közgazdászok attól tartottak, hogy az élelmiszerárstop eltávolításával elszállnak a korábban ársapkás termékek árai, de nem így történt, a cukor kivételével az összes ilyen termék olcsóbban is megtalálható volt az Árfigyelőben az árstopos árnál.
Korábban lapunknak Regős Gábor, a Makronóm Intézet vezető elemzője is rávilágított:
AZ ÁR-ÖSSZEHASONLÍTÓ RENDSZER NAGYBAN ELŐSEGÍTETTE A BOLTOK KÖZÖTTI VERSENY FOKOZÓDÁSÁT, ÉS EZEN KERESZTÜL SEGÍT VISSZASZORÍTANI AZ INFLÁCIÓT.
Ez Nagy Márton szerint is így történt, a miniszter ugyanis megállapította, hogy az online árfigyelő rendszer nemcsak megakadályozta, hogy a multik árat emeljenek az élelmiszerárstopok kivezetését követően, hanem az élelmiszerárak csökkentésére is rákényszerítette a vállalatokat.
Nagy Márton: Az inflációt a porba kell taposni
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által elindított online árfigyelőt már közel egymillióan használták, az így generált árverseny hatására a megfigyelt 62 termékkategóriából 53 csoportban csökkentek az árak, átlagosan közel 8 százalékkal. A kormány a családok és a nyugdíjasok megvédése érdekében folyamatosan nyomon követi az inflációs folyamatok alakulását és véget vet az indokolatlan áremeléseknek. A Gazdasági Versenyhivatal ezért szigorúan ellenőrzi a multicégeket, hogy megelőzze az árspekulációt, a kormány pedig augusztustól 10-ről 15 százalékra emelte a kötelező akciózás mértékét, és kiterjesztette azt az árstopos termékekre is – fogalmazott a tárcavezető, hangsúlyozva, hogy „az inflációt a porba kell taposni, a kormány addig nem áll meg, amíg egy számjegyű nem lesz a szankciós infláció”. Nagy Márton kiemelte, hogy erre az adatok alapján már 2023 októberében sor kerülhet, azaz már jóval az év vége előtt egy számjegyűre csökkenhet az infláció, amit egyébként az elemzők többsége is így lát.
2023. augusztus 8.
Forrás: index.hu
Fotó: Szollár Zsófi / Index