A magyar elnökség a versenyképességre és a demográfiai kihívásokra is hangsúlyt helyez

A magyar elnökség a versenyképességre és a demográfiai kihívásokra is hangsúlyt helyez

Magyarország egy kihívásokkal teli időszakban tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, célunk, hogy kulcsfontosságú területeken lépjünk előre – jelentette ki Varga Mihály, miután Elisabeth Svantesson svéd pénzügyminiszterrel tárgyalt Brüsszelben. A magyar tárcavezető a magyar elnökség prioritásait ismertetve elmondta: nagy hangsúlyt fordítunk majd az uniós versenyképességi és a demográfiai kihívásokra, a zöld gazdasági átállásra és a fenntartható adósságpályára is.

Az európai versenyképesség kulcsfontosságú lesz az elnökségünk során, fontos feladat, hogy újraindítsuk a gazdasági növekedést az Unióban, és csökkentsük a globális versenytársakkal szembeni lemaradást – fejtette ki Varga Mihály. Mint mondta: az Unió folyamatosan veszít versenyképességéből, a magyar EU-elnökség ezért nagy hangsúlyt fordít majd a folyamat visszafordítására. A tárcavezető kijelentette: a magyar álláspont szerint az Uniónak nagyobb felelősséget kell vállalnia Európa biztonságáért, növelni kell a védelmi kiadásokat, erősíteni kell a határvédelmet. A folyamatban lévő háborús konfliktusok mellett a migrációs nyomás is fokozatosan növekszik, a határvédelem terheiben növelni szükséges az uniós szerepvállalást – fejtette ki Varga Mihály hozzátéve, hogy ennek előmozdítása érdekében az elmúlt hetekben személyes látogatásra is invitálta Johannes Hahn uniós költségvetési biztost a magyar határra. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a magyar elnökség alatt kiemelt figyelmet kívánunk szentelni a demográfiai problémáknak is, a romló népesedési folyamatok megfordítása ma az egyik legnagyobb kihívás, amelyre a magyar felfogás szerint a bevándorlás ösztönzése helyett a családok támogatása a helyes megoldás. A kormány ezért is elkötelezett a családok támogatásában, az Európai Unión belül a magyar családtámogatási arány a legmagasabb a GDP-hez képest – tette hozzá a pénzügyminiszter. Varga Mihály megerősítette, hogy a Pénzügyminisztérium szakértői felkészültek a magyar elnökség egyik fontos feladatára, a 2025. évi uniós költségvetés elkészítésére is.

Forrás: PM 

2024. 05. 14.