Átadták a hazai építéságazat komplex tájékoztató központjának első épületét

Átadták a hazai építéságazat komplex tájékoztató központjának első épületét

Átadták a hazai építéságazat komplex tájékoztató központjának első épületét

csarnokatado_cimalatti.jpg

Szeptember 29-én adták át az ÉMI Nemzeti Mintaházpark és Látogatóközpont fejlesztés első épületét. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az eseményen úgy fogalmazott: az ÉMI, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium háttérintézményeként kulcsszereplő a kormány építőipar fejlesztését célzó terveiben.

Ágazati fórumot tartott az idén 60 ÉMI Nonprofit Kft., ahol sor került a Nemzeti Mintaházpark és Látogatóközpont első építményének átadására is. A komplex ágazati tájékoztató központnak szánt kiállítási- és rendezvénycsarnokot Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, valamint Vitályos Eszter, a térség országgyűlési képviselője, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese nyitotta meg jelképesen Buday-Malik Adriennel, az ÉMI vezérigazgatójával közösen.

Az ÉMI szentendrei Tudásközpontjában megrendezett eseményen Nagy Márton miniszter úgy fogalmazott: a magyar kormány számára nagyon fontos az építőipar és az építésgazdaság, mely nem csupán politikai-szakpolitikai, hanem az állampolgárok, családok szempontjából is kiemelt ügy. Elmondta, habár az építőipar jelenleg nehéz időszakon megy keresztül, ha lassan is, de elindulhat a fordulat, az erősödés, melyben a kormánynak felelőssége és feladata van. Ennek kapcsán négy irányvonalat emelt ki: új lakáspolitikai koncepció kialakítását, a magyar kkv-k és a hazai alapanyaggyártás helyzet hozását, a hitelezés helyreállítását, valamint a demográfiai célokhoz illesztett lakáspolitikát. Utóbbival kapcsolatban a tárcavezető megerősítette, hogy a jövőben bevezetésre kerül a CSOK+, amely új lökést adhat a piacnak. A létrehozásának 60. jubileumát ünneplő ÉMI-vel kapcsolatban Nagy Márton úgy fogalmazott, az ágazat eredményes működésében a Társaságnak évtizedek óta kiemelkedő szerepe van, mérnöki tudása folyamatosan támogatja az iparágat, munkáját pedig piaci professzionizmussal végzi. Hangsúlyozta azt is, hogy az ÉMI a Gazdaságfejlesztési Minisztérium háttérintézményeként kulcsszereplő a kormányzat építéságazat fejlesztését célzó intézkedéseinek megvalósításában. Nagy Márton a beszédében kitért arra is, hogy az építőiparral összefonódik a zöld átállás, melynek kapcsán kifejtette, a kormány jelenleg is dolgozik a napelemtámogatási rendszeren. Elmondta, a Nemzeti Mintaházpark és Látogatóközpont egy kiemelt demonstrációs központ lesz a hamarosan megújuló otthonteremtési és felújítási programban, ahol bárki megtekintheti a fenntartható, innovatív megoldásokat, sőt finanszírozási lehetőségeket is megismerhet. „Bátorítunk mindenkit arra, hogy legyen partnere ennek a kezdeményezésnek” – zárta a beszédét.

Egy feladat: a minőségi építés szolgálata

Buday-Malik Adrienn, az ÉMI vezérigazgatója úgy fogalmazott, az ÉMI-nek már 60 éve a legfontosabb dolga: a minőségi építés ügyét szolgálni. Kifejtette, a Társaság arra a feladatra vállalkozott, hogy minden helyzetben támogassa az építéságazat fejlődését és zöld átállását, az épített örökség megőrzését és fenntarthatóságát. Ennek érdekében – tette hozzá a cégvezető – az elmúlt 5-6 évben olyan szolgáltatásportfóliót alakítottak ki, ami az épületek, építmények teljes életciklusára gondol, a nyersanyag-fázistól az üzemeltetésig.  Visszautalva Nagy Márton miniszter szavaira Buday-Malik Adrienn elmondta: az ÉMI ma már nem „csak” egy nonprofit állami háttérintézmény, hanem méltó partnere a piaci szereplőknek, egy eredményes Társaság. 

Partnerség a stratégiai gondolkozásban

Az ÉMI vezetője beszédében hangsúlyozta, a Táraság kiemelt hangsúlyt fektet az ágazati szakmai szervezetekkel való együttműködésre is, köztük az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségével. A szervezet elnöke, Koji László a szakma nevében is köszöntette beszédében a 60 éves ÉMI-t. Kiemelte, hogy a Társaság a szakmai életben az előrelátást, a minőséget és a partnerséget jelenti. Ezt megköszönve arra buzdított, az ÉMI legyen partner a stratégiai gondolkodásban, főként három területre fókuszálva: az építőipar visszapattanása a jelenlegi mély helyzetből; a hatékonyság, amelyet a versenyhelyzet, illetve az építőipari munkásokat megtartása és megfizetése támogathat; valamint az, hogy az ágazatnak és a szakmának legyen egy erős érdekképviselete. Beszéde zárásaként egy elismerő oklevelet adott át az ÉMI vezérigazgatójának.

2024-ben megnyílik az ágazati igényeket kiszolgáló látogatóközpont

Az eseményen Buday-Malik Adrienn bejelentette: a rendezvényt megelőző napokban érkezett meg az Energiaügyi Minisztérium támogatói döntése a mintaházakat illetően, melynek köszönhetően a tervek szerint 2024 nyarán megnyithat a látogatóközpont. Mint mondta, a fejlesztés fő célja az egész ágazat kiszolgálása információkkal, tudással, kapcsolatteremtési lehetőséggel. Az ÉMI vezérigazgatója beszédében buzdította a jelenlévő meghatározó ágazati szereplőket, hogy legyenek részesei a Mintaházparknak. Ennek kapcsán hangsúlyozta: „a saját fejlesztéseinkről, gyarapodásunkról úgy gondolkodunk, hogy az közösségi és nem öncélú”. A Nemzeti Mintaházpark és Látogatóközpont most átadott kiállítás- és rendezvénycsarnoka közel 1100 m2-en képes helyszínt biztosítani különböző ágazati eseményeknek, mint például kiállítások, szakmai konferenciák, rendezvények, oktatások. A csarnokot magában foglaló tájékoztató komplexum több mint 25ezer m2-en várja majd a fenntartható és elérhető árú építés iránt érdeklődő lakossági és szakmai látogatókat. A területen első ütemben, megközelítőleg 7,5 ezer m2-en, 12 új mintaház épül a 2019-es Solar Decathlon Europe házépítő verseny helyszínen maradt épületei mellé. A kiállító- és rendezvénycsarnok, valamint az életnagyságú mintaházak mellett a komplexumban helyet kap majd egy mini-energiaváros is, ahol a rendelkezésre álló megújuló energiaforrásokat és azok építésben történő hasznosítása kerül bemutatásra.

A Nemzeti Mintaházpark és Látogatóközpont tervezett nyitása: 2024 nyara.

A komplexum terveiről készült animációs bemutatófilm itt tekinthető meg: 

https://www.youtube.com/embed/W9kiuw4Z020?si=Ieo1aMzGxAKEz_TJ

Forrás: emi.hu