Az új lakásfelújítási támogatással mindenki jól járhat

Az új lakásfelújítási támogatással mindenki jól járhat

Akár négymillió forintos vissza nem térítendő támogatást és kedvezményes hitelt is magában foglal az a lakossági energetikai felújítási program, amelyet az állam számára nullszaldós formában dolgozott ki az építőipari szakszövetség.

Tizenkétmillió forint értékű energetikai célú épületfelújítás után négymillió forintnyi áfa, szja, társadalombiztosítási járulék, szocho és társasági adó folyna vissza az állami kasszába, ezáltal a központi költségvetés számára nullszaldós lenne az a lakossági felújítási támogatási program, amelyre a napokban tett javaslatot a kormánynak az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) – tudta meg a Világgazdaság.

Ismét napirendre került az a rezsicsökkentő javaslat, amely a lakóépületek teljes termikus burkának kiépítésével tenné lehetővé az épületek fűtési és hűtési költségének nagyarányú lefaragását. Az ÉVOSZ friss számításai szerint

  • a homlokzati hőszigetelés 5 millió forint,
  • a homlokzati nyílászárók cseréje 4 millió forint,
  • a födém hőszigetelése 2 millió forint,

ennek alapján a termikus burok kiépítésének teljes költsége 11 millió forintból megvalósítható.

Mindezt az állami energetikai felújítási program a lakosságnak 3 millió forint vissza nem térítendő támogatással segítené, és további egymillió forint vissza nem térítendő támogatást kapnának a gépészeti felújításra vállalkozók.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium Lakáspolitika Fejlesztéséért Felelős Főosztályának megküldött javaslat konkrét számításokkal támasztja alá, hogy a vállalkozási ár egyharmada visszakerül a költségvetésbe, ami 12 millió forintos felújítási költséggel kalkulálva éppen 4 milliós adó- és járulékbevétel.

Az állami bevétel számításakor a felújításnál a következő tételekkel számolnak:

  • az anyagoknál  27 százalék áfa, 
  • a munkadíjnál a munkáltatótól 13 százalék szocho,
  • a munkavállalótól pedig 15 százalék személyi jövedelemadó  és 
  • 18,5 százalék társadalombiztosítási járulék,
  • valamint a vállalkozások eredményéből 9 százalék társasági adó.

Ez összességében  pontosan annyi, mint amennyi vissza nem térítendő támogatás összege.

A modell szerint a felújítás bekerülési összegének maximum 50 százalékáig támogatná az állam a lakosságot. 

A felújításoknál ökölszabály, hogy az összes költségen belül 40 százalék a felhasznált építési termékek aránya, és 60 százalék  az élőmunka, vagyis a munkadíj.

A jelenlegi piaci körülmények között a verseny erősödésével a vállalkozók 5–10 százalék közötti árbevételarányos nyereségre törekednek. Így lett a várható megrendelői költség együttesen 12 millió forint, amelynek az önrészét zömében kamattámogatott hitellel tudnák előteremteni a pályázók, ha zöld utat kap az ÉVOSZ javaslata.

A kedvezményes felújítási célú hitel maximum 5 millió forintig évi 5 százalékos kamatlábbal segítené a felújításokat. Ez a számítás arról szól, hogy a lakásfelújítás élénkítése hogyan lehet nullszalldós a költségvetésnek – magyarázta a Világgazdaságnak Koji László, az ÉVOSZ elnöke. Hatalmas lépés lenne, ha még a nyáron megszületne a támogató döntés,hogy legalább a kisebb felújításokat még a fűtési szezon előtt el lehessen végezni – szögezte le a szakember. A lakossági felújítási piacon is jelentősen csökkent a megrendelésállomány. Az ideálisnak tartott évi 250 ezer helyett idén legfeljebb 180 ezer háztartásban végeznek valamilyen mértékű korszerűsítést, ezek egy része még a korábbi évek támogatásaiból megvalósuló lakásfelújítás. Az építőipar teljes megrendelésállománya 30 százalékkal, az új rendelésállomány 37 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, az ágazati munkák 20 százalékát a lakásépítések és -felújítások teszik ki. Az energiafelhasználás csökkentését szolgáló lakossági felújítás támogatási program egyszerre szolgálná a lakosság, az építőipari ágazat és az állam érdekeit, ezért a javaslattevő szakszövetség nagyon bizakodó, hogy a nullszaldós modell meggyőző lesz a kormányzat számára is.

Kinek éri meg?

A számítás a több mint 25 éve épült és nagy felújításban még nem részesült, átlagosan 100 négyzetméteres ingatlanokra vonatkozik, hazai gyártású építési termékeket figyelembe véve, 2023. évi áron. A gépészet pluszköltség, de ugyancsak fontos része a beruházásnak, miután számítások szerint a gázkazán helyett a hőszivattyús rendszerre való áttérés az üzemeltetési költséget egyharmadára csökkenti. A hőszivattyú ára átlagosan hat év alatt térül meg, az egymillió forintos vissza nem térítendő támogatást figyelembe véve.

2023.07. 26

Forrás: vg.hu

Fotó: Shutterstock