Egymillió forintos átlagbér: A munkavállalók áhítoznak rá, a cégvezetők rettegnek tőle
A tavalyi recessziót idén kis mértékű gazdasági növekedés követte. Hogyan látják a jövőjüket a cégek a Nyugat-Dunántúlon? Hogyan érintené őket az átlagbér egymillió forintra történő emelkedése? Ezek a témák is szóba kerültek a WHPR közelmúltbeli szombathelyi fórumán, ahol kerekasztal-beszélgetést vezetett Szajlai Csaba, a Világgazdaság vezető elemzője.
Lenkai Nóra rektori biztos azzal kezdte, hogy bár más szemmel tekint a munkaerőpiacra, mint a gazdasági élet jelenlévő szereplői, azért az tény, hogy az ELTE SEK diplomásai éppen ezen a munkaerőpiacon jelennek meg, miután végeztek, így befolyással lehetnek a folyamatokra. Arra a korábbi megállapításra reagálva, miszerint a Nyugat-Dunántúlon korábban viszonylag alacsony volt a diplomások aránya más térségekhez képest, és ez az átlagfizetések alakulására is hatással van, azt mondta: a szombathelyi felsőoktatás fő profilja sokáig a pedagógusképzés volt. És valóban, nem ez az ágazat húzza felfelé a fizetéseket máshol sem, azonban az utóbbi években és évtizedekben itt is sorra indultak azok a képzések, amelyek a helyi gazdaság igényeivel is összhangban voltak, példaként a gépészmérnökképzést említette.
A moderátor felidézte egy korábbi fórum megállapításait. Szajlai Csaba utalt rá, egy évvel ezelőtt egyáltalán nem látták optimistán a jövőt a térségben működő nagyvállalatok vezetői, ennek akkor az egyik vendég, Takács Balázs hangot is adott. A TDK Hungary Components Kft. ügyvezetője most is részt vett a kerekasztal-beszélgetésben, és leszögezte: most sem sokkal derűlátóbb. Azon az európai piacon ugyanis, amelyre a szombathelyi elektronikai cég termel, zuhanás van, és bár több lábon állnak, most minden szegmensben küszködés jellemző. Megváltozott a költségszint, az inflációt meghaladó mértékben növekvő bérek a céget nagy kihívás elé állítják, főként most, amikor a kereslet csökkent. Mindezek miatt a TDK alapos portfóliótisztítás előtt áll – hangzott el. A termékre, a technológiára és a munkaerőre koncentrálnak, hogy versenyképesek és a lehető leghatékonyabbak lehessenek.
A versenyképesség megőrzésével kapcsolatban dr. Lovász László, a Gazdálkodási Tudományos Társaságok Szövetségének (GTTSZ) elnökhelyettese is kifejtette a véleményét. Mint mondta, a költségcsökkentés egy működő stratégia, de a technológiaváltásnak, az innovációnak is fontos szerepe van a piaci pozíció megtartása tekintetében. Rámutatott, a hazai gazdaságban alig 20-30 százalékos a digitalizáció szintje, van hová fejlődni. Közelgő trendfordulót is emlegetett, ami a mesterséges intelligenciához köthető. Szerinte ugyan ezt részben túlértékelik, mert még nem fejt ki akkora hatást az MI, mint amit a jövőkutatók jósolnak, de tény, hogy van magyar gyár, ahol humanoid robotokat tesztelnek. Felhívta rá a figyelmet: ahol a legmagasabb a robotizáció, ott a legalacsonyabb a munkanélküliség, ez azonban csak úgy igaz, ha ebben a felsőoktatás is részt vesz. A diplomák hagyományos felosztása is megváltozik majd, hiszen új típusú megközelítésre lesz szükség. Úgy véli, az Európai Unió jelenleg nem foglalkozik kellően a népesedési problémákkal, ennek főként az az oka, hogy nyugaton úgy csökkent a termelékenység, hogy a bevándorlás révén a népesség nőtt. A most zajló folyamatokra hazánknak is fel kell készülni – hangsúlyozta dr. Lovász László.
Nehéz helyzetben van a Nyugat-Dunántúlon a TrenkwalderMagyarország, hiszen 80 százalékos foglalkoztatottságnál már csak olyan munkaerőt tudnak biztosítani egy-egy ügyfélnek, aki valahol már most is dolgozik. A cég ügyvezetője, G. Nagy Balázs elárulta, a sikerrátájuk Debrecenhez képest a fele! Ausztriával, Németországgal kell versenyezni, sőt svájci gyárakba is tömegesen mennek a régióból dolgozni. Arról beszélt, hogy óriási itt a munkaerőpiaci verseny. A toborzási folyamat komplexszé vált, a munkáltatók részéről soha nem látott kompromisszumkészségre van szükség. Érdekes megfigyelést tett: térségünkben a top10 munkakörbe az elmúlt két évben bekerült a betanított munkás, ami nem is szakma valójában, és a minimálbér által leginkább érintett réteg. Kiderült az is, hogy a Nyugat-Dunántúlra szívesen jönnek az ország túlsó feléből dolgozni, lakni. Ami a digitalizációt illeti, szerinte az csak bonyolítja a helyzetet. Vannak idősebb munkavállalók, akikkel szemben elvárás, hogy drága digitális eszközöket kezeljenek, de ők nem mernek hozzányúlni. Kiemelte: azonos szintű betanított munkában Burgenland nyer a hazai munkáltatóval szemben, de ha minimális karrierpályát és képzést kapnak a dolgozók, akkor az itthoni munkahely felé billenhet a mérleg.
Lesz-e egymillió forintos bruttó átlagfizetés Magyarországon, és hogyan? Lesz-e ezereurós minimálbér, és ez hogyan érinti a cégeket? Hogyan növelhető 85 százalékra a most sem alacsony foglalkoztatási ráta? Ezekről is beszélgettek a résztvevők. Takács Balázs úgy fogalmazott: nem mindegy, milyen forint-euró árfolyam mellett számolunk, ettől függ ugyanis, hogy a munkáltatók elviselik-e ezt, vagy „veszik a kalapjukat”. Szalai Piroska pedig azt tette hozzá, hogy az infláció maradjon a célsávban, és úgy tűnik, idén ez megvalósul, hiszen 4 százalék alá várják az év végi adatokat. Azt mondta, az ezereurós minimálbérhez más most is viszonylag közel vagyunk hazánkban, 266 ezer forint ez a határ, és a szakképzettséget nem igénylő munkakörökben dolgozókat érinti. De ennél érdekesebb a garantált bérminimum, mert ez sokkal több embert érint, ezért a versenyszférát is jobban zavarhatja. Ráadásul ez a „kereset-elemeket” húzza magával, nem úgy, mint a minimálbér, amely pedig a „jövedelem-elemeket”. A garantált bérminimum tényleg nagyon közel van az ezer euróhoz, 326 ezer forint. Szalai Piroska úgy vélte, innen nézve már talán „nem szakadnak bele” a munkáltatók a 400 ezer forint körüli összegre történő emelésbe. Nehezebb kérdés az átlagfizetés, ami most 660 ezer forint körül van, ezt emelné a kormány egymillió forintra idővel. Magyarország nem úgy akar takarékoskodni, hogy csökken a reálkereset, és nő a szegénység, hanem úgy, hogy növeli a versenyképességet. És ha sokat beszélünk róla, egyre inkább körvonalazódik a megoldás is. Jók az esélyek, mert a foglalkoztatottak számát is egymillió fővel kívánta 2010-ben növelni a kormány, és lám, sikerült. A receptet nem tudja, de elérhető a cél.
Nem örül felhőtlenül ezeknek a céloknak munkáltatóként a TDK ügyvezetője, aki szerint nem az egyes számokban rejlik a lényeg, hanem abban: milyen jövedelemből milyen életszínvonal biztosítható egy adott országban. Rámutatott, azokban az országokban, ahol már elég magas a minimálbér és az átlagfizetés, épp ott magasabb a szegénység is. Itthon viszont alacsonyabbak a megélhetési költségek, innen nézve tehát más a kép. G. Nagy Balázs rávilágított: a cégek általában 3-5 évre kötnek szerződést, ekkora időtartamra biztosan terveznek, tehát látniuk kell, hogyan tudnak versenyképeseklenni. Számukra problémát okozhat, ha rövid időn belül az egyébként magasan kvalifikált, magas hozzáadott értéket előállító kollégái az átlagbér alatt találják a fizetésüket.
Egyre nagyobb a nyomás a gazdasági szereplőkön, amit csak tovább fokozna az átlagbér megemelése, nem örülnek tehát egyöntetűen ennek a tervnek térségünkben sem.
Forrás: frisss.hu
.jpg)
