Uncategorized

Eximbank: 500 millió eurós kötvénykibocsátás

Sikeresen valósított meg nemzetközi kötvénykibocsátást az Eximbank 500 millió euró összértékben. Az értékpapírok futamideje 7 év, kamata 4,5 százalék, a tranzakció szervezője a Morgan Stanley volt. A bevont forrásokkal a bank továbbra is a magyar vállalkozások versenyképességének növekedését és külpiaci terjeszkedését támogatja.

Az Eximbank a 2023-ban lebonyolított két rendkívül sikeres tranzakció után ismét nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre. Az aktuális tranzakció során az EXIM 500 millió euró összegű kötvényt bocsátott ki, amely ezúttal a korábbiaknál hosszabb, 7 éves futamidővel rendelkezik. A kibocsátás szervezését a Morgan Stanley végezte, amely jelentős befektetői érdeklődés mellett zajlott. „A nemzetközi tőkepiacra való idei visszatérésünk sikere Magyarország és a bank iránti bizalom újbóli megerősítése. A mostani, hosszabb futamidejű kibocsátásunkkal olyan stabil forrásokat tudtunk bevonni, amelyekkel hatékonyan támogathatjuk a magyar cégek nemzetközi törekvéseit és növekedési terveit.” – nyilatkozta Hoffmann Mihály, az EXIM Magyarország pénzügyi vezérigazgató-helyettese. A mostani nemzetközi kötvénykibocsátás két jelentős, 2023-as tranzakciót követ.

Az év tavaszán egy közel 5 éves futamidejű, 1,25 milliárdos dollárkötvény-kibocsátásra került sor, 6,32 százalékos hozammal. Majd a rendkívüli befektetői érdeklődésre való tekintettel ezt követte novemberben egy több mint 1 milliárd eurós tranzakció, ezúttal már 5 évesnél hosszabb futamidővel. Az EXIM elkötelezetten támogatja a magyar vállalkozások fejlődését és külpiaci terjeszkedését; az új kötvénykibocsátás keretében szerzett forrásokat is a stratégiájában meghatározott célokra fordítja.

Az EXIM Magyarországról

Az EXIM Magyarország az ország hivatalos exporthitel-ügynöksége; az egyetlen, kifejezetten a nemzetközi kereskedelemre, külpiaci terjeszkedésre és befektetésekre, illetve külföldi beruházásokra szakosodott hazai banki, biztosítói szereplő, amely az exportfinanszírozás mellett közel egy évtizede működtet nemzetközi versenyképességet javító belföldi hitelprogramokat is. Az EXIM név alatt két jogi személy együttese értendő, az állami hátterű Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank Zrt.) és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (MEHIB Zrt.). Ennek köszönhetően az EXIM Magyarország integrált keretek között működve tud mind finanszírozói, mind biztosítói megoldásokat nyújtani. 30 éves fennállása során szerzett szakmai tudással, tapasztalattal és nemzetközi kapcsolatrendszerrel az EXIM Magyarország a világ mintegy 150 országába segített már eljuttatni magyar termékeket vagy szolgáltatásokat. Az Eximbank mérlegfőösszege 2023 végén 3642 milliárd forintot tett ki, hitelállománya pedig 2439 milliárd forint volt, 3211 vállalati ügyfelének 88 százaléka a kkv-szegmensben működik. Kiemelt partnerei a hazai kereskedelmi bankok, ügyfeleit elsősorban rajtuk keresztül, refinanszírozási konstrukcióban finanszírozza.

Forrás: EXIM

  1. 11. 27.

Egységes irányítás alatt a kereskedelempolitika és a fogyasztóvédelem

2024. augusztus 1-jétől a nemzetgazdasági miniszter Magyarország Kormányának fogyasztóvédelemért felelős tagja. Ezáltal az idén januártól a Nemzetgazdasági Minisztérium felelősségi körébe tartozó kereskedelem és az azzal szorosan összefüggő fogyasztóvédelem egységes szakmai irányítás alá kerül, amely a mikro-, kis és középvállalkozások támogatása mellett egyidejűleg teszi lehetővé a magyar fogyasztók még hatékonyabb védelmét.

A Kormány kiemelt célja a magyar állampolgárok anyagi biztonságának és egészségének garantálása. Ezért továbbra is szigorúan fellép annak érdekében, hogy a jogsértő, tisztességtelen vállalkozások ne élhessenek vissza erőfölényükkel, súlyos anyagi hátrányt és egészségügyi károkat okozva ezzel a magyar családoknak. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter határozottan elvárja a szakmai irányítása alatt álló, fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivataloktól, hogy a magyar emberek védelme érdekében a jövőben is szigorúan járjanak el a jogsértések megakadályozása érdekében. Ahogy tették azt az infláció letörését célzó szabályok betartása érdekében és a légiközlekedés területén kialakult reptéri káosz idején is.  A miniszter nyomatékosította, hogy a kormányzat és a Nemzetgazdasági Minisztérium egyaránt elkötelezett a fogyasztóvédelem alapvető céljainak biztosítása, így a család- és gyermekvédelem, a fogyasztók online térben való fokozott védelme, az egységes jogalkalmazás, a termékbiztonsági szabályok betartatása, az elérhetőség biztosítása, az alternatív vitarendezési fórumként eljáró békéltető testületek szakmai hatékonyságának növelése, valamint a fogyasztói tudatosság erősítése iránt.

Forrás: NGM 

2024. 08.01 

 

A turizmusról sokszemközt Szombathelyen – fotók

A turizmus, a vendéglátás a gazdaság egyik legfontosabb ágazata – fogalmazott dr. Hende Csaba parlamenti alelnök, országgyűlési képviselő azon a konferencián, amely a turizmus aktuális helyzetét járta körbe a Haladás Sportkomplexumba.

Szántó Krisztina, a Magyar Turisztikai Ügynökség osztályvezetője előadásában kiemelte: hatalmas növekedés volt ágazatban az első negyedévben Vasban. Az eseményen több vasi polgármester mellett fürdő-és szállodaigazgatók vettek részt, ott volt Kondora Bálint. Vas Vármegyei Turizmus Szövetség elnöke és Lenkai Nóra, a kormánypárt szombathelyi polgármesterjelöltje is.

20240515_turisztikakonf_ut (2)
Fotó: Unger Tamás

Forrás: vaol.hu 

2024.05.06

Magyarok Ausztriában: új rekord született

Február elején tette közzé friss népességadatait a Statistik Austria. A 2024. január 1-jére vonatkozó, előzetes statisztikából már látható: mostanra átlépte a 100.000 fős lélektani határt az Ausztriában élő magyar állampolgárok létszáma.

Az osztrák statisztikai hivatal előzetes adatai szerint január elsején 107.347 magyar állampolgár élt Ausztriában. Létszámuk egy év alatt közel 8 százalékkal emelkedett – adta közzé a volksgruppen.ORF.at. A tartományok közül a legtöbb bevándorló magyar a fővárosban él. Bécsben számuk 29 ezerre tehető. Burgenlandban több mint nyolcezer magyar állampolgárról tud a Statistik Austria. Érdekesség, hogy utóbbi az egyetlen olyan osztrák tartomány, amelyben több Magyarországon született személy él, mint ahány magyar állampolgár.

Töretlenül emelkedik a honosítások száma is.

Tavaly 358 olyan személy kapott osztrák állampolgárságot, aki korábban magyar állampolgár volt. A honosítások éves száma 2012 óta megötszöröződött, olvasható ki a Statistik Austria adataiból.  Mivel Ausztria fő szabályként nem fogadja el a kettős honosságot, az újdonsült osztrákoknak le kell mondaniuk magyar állampolgárságukról.

Forrás: Kisalföld 

2024.02.19

 

Növelheti a klinikai kutatások versenyképességét a blokklánc

Növelheti a hazai klinikai kutatások nemzetközi versenyképességét a GFM által támogatott blokklánc. 

Kivételes lehetőségeket látnak a blokklánc alapú technológiák hasznosításában a klinikai kutatásokat végző vállalkozások. A Clinexpert és a Molaris Kft. által közösen, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium támogatásával kifejlesztett informatikai megoldás széleskörű alkalmazása olyan technológiai fölényt biztosíthat, amely jelentős versenyelőnnyel ruházhatja fel a szektor magyar vállalkozásait. Általa biztosítható, hogy a vizsgálati és beteg adatokat nem manipulálták, megmarad a bizalmas jellegük és ezzel együtt megfelelnek a szigorú jogi védelem követelményeinek is.
Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár a rendezvényen elmondta, hogy a szaktárca célja az ilyen és hasonló projektek támogatásával minél több kézzelfogható, gyakorlati példa bemutatása, amelyekből lehet tanulni, és általuk megkezdeni a fejlett
technológiák bevezetésének kifizetődő folyamatát. A blokklánc koalíciót működtető Neumann Technológiai Platform képviselői hangsúlyozták, hogy a társadalom szélesebb rétegeiben kevésbé ismerik a technológiát, melyet többnyire a kriptovalutákkal azonosítanak és bizalmatlansággal fogadnak, ebből kifolyólag feladatuknak tekintik az edukációs tevékenységet és a blokklánc megoldások számos felhasználási formájának bemutatását az élelmiszerek nyomon követésétől a diplomák hitelesítéséig.

Forrás: Gazdaságfejlesztési Minisztérium

2023. december 13.

Jelentős energetikai beruházás és új csúszdák a Vulkán fürdőben

 

Mintegy 1,2 milliárd forintot nyert a Vulkán Gyógy- és Élményfürdő Üzemeltető Kft. energetikai korszerűsítésre. A beruházás részeként napelemrendszert telepítenek és a megfelelő minőségű és hőfokú víz reményében 2200 méter mélységű kutat fúrnak. A részleteket szombaton ismertették projektnyitó sajtótájékoztatón.

Lapunk is beszámolt róla, éppen két héttel ezelőtt ünnepelte nagykorúvá válását a Vulkán Gyógy- és Élményfürdő, a jubileum alkalmából köszöntötték az egymillió-nyolcszázezredik vendéget. Évente egyébként mintegy 130-140 ezer látogatója van a létesítménynek, továbbá a gyógyászati részlegen 550 ezer vendéget fogadtak mostanáig. Ez csak az egyik mérföldkő volt a fürdő életében az elmúlt 18 esztendőben, amely most egy újabb nagy beruházás előtt áll. A 2004–2005- ben épült fürdőkomplexum az akkori időszak technológiai adottságait teljesen kihasználta, de még így is jelentős mennyiségű gáz- és villamos energia szükséges a rendszerek üzemeltetéséhez.

– Ez most egy kevésbé látványos, de nagyon jelentős lépés a fürdő életében – fogalmazott Fehér László polgármester köszöntőjében. Az energetikai fejlesztés uniós forrásból, a magyar állam társfinanszírozásában valósul meg mintegy 1,2 milliárd forintból. Így lehetőség nyílik a fürdőkomplexum energiaellátásának racionalizálására a geotermikus-, illetve a napenergia felhasználásával. A jelenlegi projekt célja, hogy a megújuló energiaforrásokkal minél nagyobb mértékben kiváltható legyen a jelenlegi földgáz- és villamosenergia-fogyasztás. A polgármester szólt a „Vulkántól Vulkánig” projektről is: a Vulkán fürdő területén egy négyes csúszdaparkot, Kneipp taposókat és kerékpárutat alakítanak ki 360 millió forintból. A második európai uniós ciklus fejlesztéseként pedig további 530 millió forintos beruházást jelent a Vulkánparknál, a Ság hegy lábánál várhatóan idén ősszel átadásra kerülő kisvasút, illetve játszótér.

– Jelen uniós források tulajdonképpen még nincsenek itt, a magyar költségvetés finanszírozza meg többek között ezt a beruházást is. Bízunk benne, hogy később benyújthatjuk Brüsszelnek a számlát – fűzte hozzá. – Egyetlen projekt sem nyert ekkora összeget a vármegye által kezelt pályázatokon mostanáig – mondta köszöntőjében Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke. Ezen beruházásnak köszönhetően a Vulkán Gyógy- és Élményfürdő energetikai rendszere úgy újul meg, hogy hozzájárul a zöldebb, karbonmentes Európa célkitűzéshez. Egyúttal elérhető közelségbe került az is: a következő 18 évben ne veszteséget termeljen a fürdő.

Forrás: vaol.hu

2023.03.28 

Felvételünk illusztráció 

Még soha nem dolgoztak ennyien Magyarországon

Czomba Sándor: 4,766 millió a foglalkoztatottak száma, még soha nem dolgoztak ennyien Magyarországon

A Kormány a háború és szankciók sújtotta nehéz gazdasági helyzetben is mindent megtesz a munkahelyek megvédése érdekében. A KSH adatai szerint egy év alatt 51 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, így júniusban már 4 millió 766 ezer fő dolgozott hazánkban. A Kormány intézkedései tehát nemcsak megvédték, hanem tovább növelték a munkahelyeket, soha ennyin még nem dolgoztak Magyarországon. Eközben a munkanélküliek aránya 3,8%-ot ért el. Czomba Sándor kiemelte, hogy az EU-ban Magyarországhoz képest másfélszer magasabb a munkanélküliség szintje, Görögországban és Spanyolországban pedig meghaladja a 10%-ot.
A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár kiemelte, hogy a Kormány célja a munkahelyek és a családok megvédése. Ehhez helyre kell állítani a gazdasági növekedést és meg kell őrizni a magas beruházási aktivitást. E célok elérése, továbbá a versenyképesség megerősítése érdekében a Kormány gazdaságvédelmi akciótervet fogadott el. A Kormány áramár-plafont vezetett be és kiszabadította a vállalkozásokat a fixáras áramszerződésekből, 650 ezer forintra emelte a SZÉP-kártya kedvezményes keretét. Emellett a kkv-kra kiterjesztett kamatstop bevezetésekor 60 ezer, jelenleg pedig mintegy 28,5 ezer vállalkozást véd meg a magas kamatoktól. A munkahelyek és a családok megvédését szolgálja továbbá a 6 milliárd forintos kerettel augusztus 1-től elinduló Vállalkozó Start II. program is.

Forrás: GFM 

2023.07.28 

Többlet keletkezett a külkereskedelemben

A várakozásokat felülmúló 513 millió eurós többlet keletkezett a külkereskedelemben az év második hónapjában, elsősorban az energiaárak mérséklődésének köszönhetően.

Részben az egy évvel ezelőtti magas bázis miatt 10,5 százalék volt az export euróértékének növekedése, ugyanakkor a belső kereslet lassulása és az energiaárak tavaly év végi visszaesése mellett csak 3,8 százalékkal nőtt az import euróértéke.

Ennek megfelelően a külkereskedelmi egyenleg 749 millió euróval javult az egy évvel ezelőtti 236 millió euró deficithez képest, így a második havi, ráadásul igen jelentős javulást mutatja 2021 eleje óta, ami jele lehet a várt trendfordulónak.

Forrás: Magyar Bankholding 

2023.04.06