Európai éllovas Magyarország hitelgaranciában

Európai éllovas Magyarország hitelgaranciában

Az elmúlt évben fajlagosan Magyarországon támogatta a legtöbb intézményi kezességvállalás a kis- és középvállalkozói (kkv) szektort – derült ki a Garanciaszervezetek Európai Szövetsége (AECM) legfrissebb elemzéséből. Magyarország Franciaországot és Portugáliát megelőzve a dobogó tetején végzett a garanciaállomány GDP-hez viszonyított arányát tekintve. A hazai 4,4 százalékos garancia penetráció az AECM tagországok átlagos 1,4 százalékos értékének több mint háromszorosa. 

Miközben tavaly Európában a garanciaszervezetek szerepvállalása visszaszorult, kezességvállalásuk értéke az uniós GDP 1,8 százalékáról 1,4 százalékra mérséklődött, addig Magyarországon a két működő garanciaszervezet, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. és az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) megnövekedett teljesítményének köszönhetően a GDP 4,4 százalékára növekedett a kezességvállalási állomány. Ez Európában a legmagasabb értéknek számít, a tavalyi évben így a magyar kkv-k számíthattak a legnagyobb arányban arra, hogy hitelhez jutásukat garanciaintézmények kezességvállalása támogatja majd – mondta el Szabó István Attila, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója.

Az év során a Garantiqa kezességvállalási állománya 28 százalékkal, az AVHGA állománya 6,5 százalékkal növekedett. A garanciaszervezetek hangsúlyosabb szerepvállalását az állam által nyújtott viszontgarancia biztosította.  A merészebb garanciavállalás a magas inflációval és magas hitelkamatokkal terhelt időszakban számottevően hozzájárult ahhoz, hogy a hazai vállalkozások hozzáférjenek a működésük fenntartásához elengedhetetlenül szükséges állami kamattámogatás mellett nyújtott hitelekhez, a tavaly júniusban kifutó krízis hitelekhez, majd az ősztől elérhető Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram, illetve az év során megújult Széchenyi Kártya Program hiteltermékeihez. Összességében hazánkban minden harmadik kkv hitel felvételét támogatta állami hátterű hitelgarancia.Szabó István Attila emlékeztetett arra, hogy a garanciaszervezetek működése jellemzően anticiklikus vonásokat mutat. Ezt támasztja alá az AECM legfrissebb felmérése is, mely szerint – az európai gazdaságot sújtó energia válság és az orosz-ukrán háború okozta nehézségek miatt –  a tagszervezetek közel kétharmada a garanciavállalási portfoliók növekedésével számol az idei évben. A Garantiqa vezérigazgatója szerint a kereskedelmi bankok is számítanak a társaság aktív közreműködésére, ezt bizonyítja, hogy a körükben végzett felmérés szerint tavaly a Garantiqa kezeségvállalásával biztosított hitelállomány a bankok kétharmadánál legalább 40 százalékkal nőtt, a válaszadók 21,4 százalékánál a kezességgel biztosított állomány bővülése meghaladta a 75 százalékot.A bankok 15 százaléka minden általuk bonyolított kkv-hitelügyletben igénybe vették a Garantiqa Krízis Garanciaprogram termékeit, 71 százalékuk a pedig a legtöbb kölcsön esetében segítségül hívta a Garantiqát. Ennek köszönhető, hogy tavaly a társaság kezességvállalási állományának bővülése több, mint kétszerese volt a hazai kkv-hitelállomány 12,7 százalékos bővülésének.

Forrás: Garantiqa Hitelgarancia Zrt.

 2023.06.13.