Folytatódik a Fertő-parti fejlesztés

Folytatódik a Fertő-parti fejlesztés

A munkálatok egy éve álltak le, most pedig újraindulhat a Fertő-tavi fejlesztés, az ígéreteknek megfelelően csökkentett tartalommal. A beruházás két részletben valósulhat meg – erről tartottak szerdán a helyszínen sajtótájékoztatót.

– A nyár folyamán Lázár János miniszter jelenlétében tettünk arra vállalást, hogy egy ideiglenes infrastruktúra kiépítésével jövő tavaszra átadjuk az itt látható északi kikötőt, hogy a soproniak mielőbb birtokba vehessék a megújuló Fertő-partot. Ezen dolgozunk, a vállalást pedig be is tartjuk – kezdte Farkas Ciprinán. – A vállalásnak megfelelően a minisztérium kiírta az új közbeszerzési eljárást, így jövőre megkezdődhet a strand, a hajóállomás, az ökocentrum és az ökopark kivitelezése is. Ezért köszönet jár a magyar kormánynak, hiszen a kihívások ellenére is a soproniak mellett áll. A soproni emberek ugyanis várják a Fertő part megújulását. Éppen ezért nem fogjuk hagyni sem a baloldali politikusoknak, sem a Soros által pénzelt NGO-knak, hogy ellehetetlenítsék ezt a régóta várt fejlesztést. Azért fontos mindezt kihangsúlyozni, hiszen jól tudjuk, hogy az elmúlt négy évben milyen nemtelen politikai támadásoknak, összehangolt lejáratókampánynak volt célpontja ez a fejlesztés, ami a Covid-válság és a háború mellett nagyban hozzájárult ahhoz, hogy még nem vehették birtokba ezt a fejlesztést a soproniak – nyomatékosította a polgármester. Hozzátette, céljuk változatlanul az, hogy a magyar emberek is végre ugyanolyan minőségben élvezhessék a Fertő tó adottságait, ahogyan azt az osztrákok már évtizedek óta megtehetik.

Forrás: Kisalföld 
2023.11.8