Fut tovább a vállalkozások megsegítésére irányuló hitelprogram
A kormány már több mint háromszorosára, összesen 313 milliárd forintra növelte a kis- és közepes vállalkozások számára elérhető forgóeszköz-hitelprogram keretösszegét annak érdekében, hogy a vállalkozások a lehető legszélesebb körben hozzájuthassanak a jelentős segítséget nyújtó forráshoz – olvasható a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményében.
A hitelprogramban a cégek ügyletenként minimum ötmillió, maximum százötvenmillió forintra pályázhattak nagyon kedvező feltételekkel. A programra főként mikro- és kisvállalkozások nyújtottak be kérelmet, legnagyobb számban a kis- és nagykereskedelemi, a feldolgozóipari és az építőipari ágazatokból. A programban eddig több, mint háromezer ügyfél részére, 210 milliárd forint értékben történt már meg az előleg folyósítása.
A rendkívül sikeres hitelprogram folytatása segítséget jelent a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, hogy a megnövekedett működési költségek mellett is megőrizhessék stabilitásukat, illetve megtarthassák munkavállalóikat. A forgóeszköz típusú kölcsön felhasználható készletbeszerzésre, illetve működési költségek finanszírozására, a szükséges anyagok beszerzésére, az igénybe vett szolgáltatások, munkabérköltségek, illetve közüzemi díjnak minősülő rezsiköltségek fedezésére.
A kormány döntése alapján a Magyar Fejlesztési Bank 2022. december 8-tól tette újra elérhetővé a KKV forgóeszköz-hitelprogramot, amely a vállalkozások működési költségeinek fedezésére kínált megoldást nullaszázalékos kamat mellett, 100 milliárd forint keretösszeggel. A kölcsönkérelmeket 2022 decemberében az MFB-pontok országos hálózatának több mint háromszáz pontján fogadták be, összességében közel hatezer kölcsönkérelem benyújtására került sor, melyek összértéke jelentősen meghaladta a keretösszeget.
A programot kísérő jelentős érdeklődésre tekintettel határozott arról a kormány, hogy több mint háromszorosára, összesen 313 milliárd forintra növeli a program keretösszegét annak érdekében, hogy a kérelmet benyújtó vállalkozások a lehető legszélesebb körben hozzájuthassanak a jelentős segítséget nyújtó forráshoz. Így az eredeti százmilliárd forintos kerethez átcsoportosítással további 105 milliárd forint európai uniós forrást, valamint a legfrissebb döntése szerint 108 milliárd forint hazai forrást rendelt a kormány. Ezáltal a program – az újranyitást követően – összességében több mint ötezer vállalkozásnak nyújthat támogatást.
Forrás: Figyelő.hu
2023.06.27
Borítókép: illusztráció, forrás: Shutterstock