„A mai nappal a kormány megállapította, hogy elértük a környező országok átlagárait, azonban itt is kell tartani őket. Ezért a kormány továbbra is elvárja, hogy a kereskedők fenntartsák ezeket az árakat” – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a doorstep sajtójékoztatóján, amit a kormányülést megszakítva tartott. Két héttel ezelőtt a kormány felszólította az üzemanyag-kereskedőket, hogy csökkentsék az hazai üzemanyagok árát a régiós szintre, különben keményebb intézkedésekkel nézhetnek szembe. Erre két hetet adott a kereskedőknek, aminek határideje most járt le. A miniszter üzenetét megértették a kereskedők, azóta ugyanis jelentősen mérséklődtek az árak, a benziné és a gázolajé mintegy 30 forinttal.

NAGY Márton
Fotó: Purger Tamás/MTI

A miniszter hozzátette, a mai ülésén a kormány úgy ítélte meg, hogy a kereskedők alkalmazkodtak, és a kérésnek eleget tettek. Ráadásul szerda reggel további árcsökkentésről született döntés.  Ez azt jelenti, hogy az áprilisi csúcsértékhez képest a 95-ös benzin 34 forinttal csökkent, 5 százalékkal, míg a gázolaj ára a februári csúcshoz viszonyítva 54 forinttal mérséklődött, azaz 8 százalékkal mérséklődött. A kormány emellett mérlegelte a kereskedők javaslatát, hogy a régiós árak helyett a szomszédos országok átlagát vegyék figyelembe, azaz kerüljön ki a referenciaértékből Lengyelország, Csehország és Bulgária. Azaz ezentúl csak a szomszédos országok áraihoz viszonyítsanak, Ukrajna kivételével. Ennek a kérésnek a kabinet eleget tett. A miniszter azt ígérte, hogy kéthetente rá fognak nézni az üzemanyagárakra.

Elégségesnek bizonyult a kormány intervenciója – tette hozzá, ezzel együtt úgy gondolják, hogy ezeket az árcsökkentéseket a kereskedők a profit marzsukból le tudják nyelni, ezért egyik kereskedő sem szembesül veszteséggel.

Elege lett a kormánynak az áremelésekből, a KSH adta meg a kegyelemdöfést

Mint korábban beszámoltunk róla, Nagy Márton az elmúlt időszakban többször szóvá tette, hogy elcsúsztak régiós átlagárakhoz képest a hazai árak, mivel a miniszter szavai szerint a kormány türelme is kezd elfogyni, ezért arra szólította fel az olajszektor képviselőit, hogy tartsák be a korábbi megállapodásukat. Tavaly szeptemberben a Magyar Ásványolaj Szövetség és a Mol képviselőivel egyezett meg arról, hogy a régiós középmezőnyhöz igazítják az áraikat. Bár sokáig úgy tűnt, hogy a megállapodást sikerül betartatni, az április folyamán látott áremelkedés a kormány gyanúját is felkeltette.

A Központi Statisztikai Hivatal április 19-én közölt régiós összehasonlítása is megerősítette, hogy valóban van elcsúszás az árakban, habár nem is olyan mértékben, mint arra előzetesen számítani lehetett. A korábbi becslés 7- 9 százalékról szólt, ehhez képest a benzin ára a KSH szerint 3, míg a gázolajé 5 százalékkal magasabb, mint a régiós átlag.

Ezt követően Nagy Márton egy sajtóeseményen már arról beszélt, hogy a szerdai kormányülésen javasolni fogja, hogy nyúljon bele az üzemanyagárakba a kabinet, egyúttal rögtön jelezte, hogy ez nem feltétlenül a 2022 decemberében megszüntetett, akkor ellátási zavarokat okozó benzinársapka újbóli alkalmazását takarja, ugyanis több lehetősége is van a kormánynak arra, hogy csökkentse az üzemanyagárakat. A miniszter szavaiból arra lehetett következtetni, hogy ő sokkal inkább a kereskedők árrését vagy profitját vágná meg, amit azzal indokolt, hogy a benzin esetében egy literen 80, míg a gázolaj esetében 45 forint haszna származik a kereskedőknek. Ezért mondta azt a hét elején bejelentett árcsökkenésre is, hogy érzik, már a kereskedők, hogy túl nagy árréssel dolgoznak. Hogy a kép tovább bonyolódjon, Lantos, energiaügyi miniszter a 24.hu podcastjában podcastjében már arról beszélt, hogy dinamikus árplafonban gondolkodik a kormány, azaz úgy igazítanák a régiós árakhoz az üzemanyagárakat, hogy valamiféle rugalmasságot vinnének a rendszerbe, szemben a 480 forintos hatósági árral.

A kérdésben végül Orbán Viktor szava lehetett a döntő, aki a múlt pénteki szokásos rádióinterjújában azt mondta, hogy azt kérte a minisztertől, hogy a „szkanderozás” helyett lehetőleg egyezzenek meg a kereskedőkkel. Továbbá tisztázta, hogy a jövőben nem a régió, hanem a szomszédos országok árszintjéhez fogják hasonlítani a hazai benzin és gázolaj árát.

Forrás: vg.hu 

2024.05.09