Két vasútállomás újul meg a Balaton déli partján

Két vasútállomás újul meg a Balaton déli partján

Az Európai Unió Kohéziós Alap támogatásával összesen 1.983.454.420 forint értékben valósul meg a balatonfenyvesi vasútállomás és Balatonszéplak-felső vasúti megállóhely újjáépítése és korszerűsítése. A projekt nyitó sajtótájékoztatóján jelen volt Nagy Bálint az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára, Witzmann Mihály, Somogy vármegye 4. sz. vk országgyűlési képviselője és Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt elnök-vezérigazgatója.

A dél-balatoni vasútvonal 2010 és 2018 között megvalósult korszerűsítésével az ország egyik legfontosabb és legforgalmasabb vonala újult meg. Az 1861 óta létező vonalon ezt megelőzően legutóbb 1968-ban volt felújítás. A Lepsény és Balatonszentgyörgy közötti 83 kilométeres szakasz felújításával a dél-balatoni vasúti hálózat ismét versenyképessé vált a közúttal szemben. A több ütemben megvalósult fejlesztések összértéke nettó 73 milliárd forint. A dél-balatoni vasútfelújításhoz kapcsolható a Balatonszéplak-felső vasúti megállóhely és a balatonfenyvesi vasútállomás rekonstrukciója, melyek megvalósítását egy külön uniós támogatási szerződés teszi lehetővé. Ezen beruházások kivitelezése indult meg 2023 tavasszal.

Balatonszéplak-felső esetében a vasúti megállóhely állomásépületét, míg Balatonfenyvesen a vasútállomás állomásépületét teljes körűen átépítik. Az épületek belsőépítészetileg is megújulnak – utasváróval, vizesblokkal, jegykiadó automatával/pénztárral, az üzemeltetéshez szükséges technológiai háttérhelységgel –, valamint korszerű épületgépészeti, épületvillamossági rendszerek kerülnek kiépítésre: napelemrendszer, hőszivattyús hűtés-fűtési rendszer, LED-es világítás.

A két projekt keretében az állomási előterek fejlesztése is megvalósul – ezen belül akadálymentesített parkolók lesznek (Balatonszéplakon 1 db, Balatonfenyvesen 1 db), biztosított lesz a kerékpártárolás (Balatonszéplakon 16 db, Balatonfenyvesen 18 db), valamint korszerűsítik az utastájékoztatási rendszereket, s ezeken túl környezetrendezésre is végeznek. Balatonfenyvesen ezen túl megújulnak a gyalogos felüljáró kapcsolatai is, közvetlen lépcső épül a peronhoz és új járdakapcsolat épül ki a kisvasút irányába. Az építkezések várhatóan 2023 decemberében fejeződnek be, de a balatonfenyvesi peront érintő munkák már ezt megelőzően, a nyári főszezonig megvalósulnak, így nem kell számolni korlátozással a balatoni nyaralási csúcsidőszak alatt.

Jelenleg mindkét helyen a felvonulási konténerek telepítése és az organizációs terv szerinti munkaterület lehatárolás, valamint az állomásépület bontási munkái vannak folyamatban, Balatonfenyvesen pedig elkezdődtek a gyalogos felüljárót és a peront érintő munkák is. A beruházás a közlekedési infrastruktúra erősítése révén a vonalat használó utasok számára javítja majd a szolgáltatások minőségét. A fejlesztések pozitív hatással vannak egyaránt a balatoni régió gazdasága, illetve a turizmus számára is. A fejlesztés az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában valósult meg. A balatonfenyvesi vasútállomás rekonstrukcióját a Homlok Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság végzi nettó 1.387.720.416 forint összegben. A Balatonszéplak felső vasúti megállóhely felvételi épület és előtér rekonstrukcióját a Mega-Logistic Zrt. hajtja végre, nettó 595.734.004 forint összegben.

Nagy Bálint a vasútállomásnál mondott beszédében rámutatott: az elmúlt években a dél-balatoni vasútvonal egy komplex fejlesztésen esett át, melynek egy újabb eleme a most megújuló Balatonfenyvesi vasútállomás és a Balatonszéplak-felsőn található vasúti megállóhely. Az Építési és Közlekedési Minisztérium azon dolgozik, hogy a közlekedés fejlesztésével hozzájáruljon a magyar gazdaság fejlesztéséhez és támogassa az emberek mobilitását. A május 1-jével bevezetésre kerülő vármegye- és országbérlettel az elmúlt 12 év legnagyobb közlekedési támogatása valósul meg – emlékeztetett.

Witzmann Mihály beszédében kiemelte: a Balaton térségében élők sokat vártak arra, hogy olyan kormánya legyen Magyarországnak, amely nem csak akkor számít a Balatonra, ha adót kell behajtani, hanem akkor is, ha fejleszteni kell. Az elmúlt évek eredményei ezt mutatják, hiszen megújult mind a déli, mind pedig az északi parton a vasúti infrastruktúra, folyamatosan fejlesztik a Balatoni Bringakört, a balatoni hajózást és több strandfelújítás is történt. A mostani beruházásoknak pedig az a lényege, hogy a felújított vasútállomás és vasúti megállóhely valódi dísze legyen az érintett két településnek, Balatonfenyvesnek és Balatonszéplaknak.

Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója beszédében hangsúlyozta: a dél-balatoni vonal felújításával sokat javult a vasút, egyben a közösségi közlekedés versenyképessége. Az InterCity vonatok a Budapest és Balatonfenyves közötti távot két óra alatt teszik meg. Balatonfenyvesről egész évben közlekednek IC vonatok Budapest, Nagykanizsa és Keszthely felé, és közvetlen járatokkal a fontosabb dunántúli nagyvárosok is elérhetők, így például Győr, Kaposvár vagy Pécs. Idén arra számítunk, hogy a balatoni vonalak utasszáma a tavalyi, több mint hárommilliós utazásszám rekordot is meghaladja. Hosszú idő óta tavaly fordult elő első ízben, hogy a balatoni utazáshoz ugyanannyian választották a vonatot, mint a személygépkocsit.

Forrás: Építési és Közlekedési Minisztérium

2023.04.30