Mutatjuk a legjobb technikumokat Győr-Moson-Sopronban
A győri Deák a hatodik, a Jedlik a 8., a Hild-iskola a 26. azon a listán, amely a száz legjobb hazai technikumot sorolja fel. Összességében tizenegy győri, három soproni, egy mosonmagyaróvári intézmény került fel, így térségünk a rangsorban messze felülreprezentált.
- – Nagy volt a meglepetés és annál nagyobb az öröm, amikor az igazgatónő bejelentet- te, hogy az iskolánk lett a vármegye legjobb technikuma – osztotta meg lapunkkal a győri Deák diákja, a 19 éves Tarsoly Benedek. Ő vállalkozási ügyintézést tanul és bízik benne, hogy piacképes lesz a tudása.
- Czumpf András közgazdászoktató pedig hozzátette: amit a Deák-iskola tanít, vagyis például pénzügy, számvitel, statisztika, az hasznos tudás és az életben felhasználható.
- A technikumok egyre inkább felértékelődnek, egyre többen jelentkeznek ezekbe az oktatási intézményekbe..
Megszeretik a szakmai tárgyakat
Kovácsné Zimborás Ágnes, a Deák-technikum igazgatója elmondta: 500–550 diák tanul náluk, ötven körül van az oktatói és dolgozói létszám. Krakkótól Székelyföldön át Spanyolországig, Portugáliáig a tanév alatt két-három hetes külföldi szakmai gyakorlatra mehetnek a legkiválóbbak, a nyári szünetben pedig három hónapra, idén éppen sevillai cégekhez.
Az országos tanirodai hálózat gyakorlatorientált képzést tesz lehetővé, ennek központja náluk van. Megtanítják, milyen egy virtuális cégben dolgozni, milyen a számviteli vagy a HR-osztály. Így amikor a végzettek elkezdenek dolgozni, rövidebb a betanítási idő. A taniroda.hu oldalukhoz az egész országból, sőt, külföldről is csatlakoznak.
– Több év előkészítő munka kellett ehhez az előkelő helyezéshez. Közgazdasági technikum vagyunk, tehát a közismereti tárgyak mellett a számviteltől kezdve a pénzügyi ismeretekig sok mindent oktatunk, amelyek a munkaerőpiacon egyre értékesebbek – kezdte az igazgató, aki 19 éve vezeti a Deákot.
– Az érettségi eredmények, a kompetenciamérések alapján is a legjobbak közé tartozunk, de a legfőbb visszajelzés, hogy a diákok 99 százaléka megszereti a szakmai tárgyakat. A technikumok egyre inkább felértékelődnek, hozzánk is egyre többen jelentkeznek. Eddig négy-ötszörös volt a túljelentkezés, most, hogy két tannyelvű iskolává váltunk, várhatóan még növekszik népszerűségünk.
A Győri Centrum volt a legsikeresebb
– Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy tavaly és idén is a Győri Szakképzési Centrum volt a legsikeresebb, hiszen tíz iskolánk került a száz legjobb közé, közülük kilenc az első ötvenbe. A technikumi képzés a gimnáziumi oktatás és a szakmatanulás előnyeit egyszerre biztosítja, érdemes ezt választani a továbbtanulásnál – nyilatkozta Hartyándiné Frey Aranka főigazgató.
A rangsor összeállítása hat mutató alapján történt, mint: a beiratkozó tanulók előző tanév végi tanulmányi eredménye, a kilencedik évfolyam kezdésekor megírt bemeneti szakképzési kompetenciamérésen elért eredmény, az évfolyamot sikeresen teljesítők aránya, a tanulók érettségi eredménye, az intézmény teljes munkaidős oktatói- nak az oktatói összlétszámhoz viszonyított aránya, valamint a digitális eszközellátottság. Az elérhető maximális pontszám 100 lehetett.
Együttműködés az egyetemmel
A lista 29. helyezettje, a soproni Fáy András két tannyelvű közgazdasági technikum a következő tanévben ünnepli 140. évfordulóját. Módlyné Erdélyi Anita igazgató lapunknak elmondta, hogy a város és a járás legjobb technikumában közel négyszáz diák tanul 30 oktató támogatásával.
– Gazdálkodás és menedzsment, közlekedés és szállítmányozás ágazatokon képezünk szakembereket a gazdasági szféra számára pénzügyi-számviteli ügyintéző, valamint logisztikai technikus szakmákban. A Soproni Egyetemmel való együttműködésünk új távlatokat nyitott meg – tette hozzá.
Vármegyeiek a százban
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, illetve az Oktatási Hivatal adatai alapján összeállított listán a győri Deák a hatodik 90,61, a Jedlik nyolcadik 90,19 ponttal.
Győrből a Baross a 16., a Hild a 26., a Pálffy a 38., a Pattantyús a 40., a Sport és Kreatív a 47., a Krúdy a 49., a Bercsényi a 94., Sopron és környékéről a Fáy a 29., a Porpáczy a 39., a Roth Gyula a 73., a mosonmagyaróvári Bolyai a 43. lett. A Széchenyi-egyetem Szent-Györgyi Albert egészségügyi szakképzője a 72.
Forrás: Kisalföld
2024.01.31