Nagy Márton: a Kormány 14 célzott intézkedéssel segíti a gazdaság megerősödését
A háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt Magyarországon éves alapon a második negyedévben 2,4 százalékkal csökkent a GDP, míg az előző negyedévhez viszonyítva kismértékű, 0,3 százalékos mérséklődés volt látható.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a GDP adatok kapcsán kiemelte, hogy „a háború és szankciók károsan befolyásolták a magyar gazdaság teljesítményét, ugyanis a fogyasztás visszaesését és a beruházások lassulását okozták. De a negatív külső gazdasági környezet,
többek között a német gazdaság stagnálása sem segített.” A miniszter kiemelte, hogy „a 2023 második negyedévi GDP visszaesés a negatív gazdasági ciklus alja, hazánk gazdasága a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően növekedési irányba fog fordulni, a harmadik és
negyedik negyedévben gyors visszapattanás várható.”
A gazdaság alapjai erősek: újabb és újabb, jelentős mértékű beruházások érkeznek hazánkba, egyre többen, már közel 4,8 millióan dolgoznak Magyarországon, miközben rekord alacsony szintre süllyedt a regisztrált álláskeresők száma. A járműipar és az akkumulátorgyártás jól
teljesít, az export pedig szárnyal.
A Kormány célja, hogy 2023-ban az év egészét tekintve elkerülje a recessziót, 2024-ben pedig elérje a 4 százalékos gazdasági növekedést, miközben megvédi a nyugdíjasokat, a családokat és a munkahelyeket. Ennek érdekében a Kormány 14
lépéssel erősíti a gazdaságot:
1. a Kormány letöri az inflációt, amely többek között a 15 százalékra emelt kötelező akciózásnak és az online árfigyelőnek köszönhetően már októberre egy számjegyűvé válhat. Az eredmények már most látványosak, az év eleji csúcsról 8 százalékponttal csökkent az infláció. Az infláció letörése támogatja a fogyasztás élénkülését, ami aktívan hozzájárul a gazdasági növekedéshez;
2. a Kormány intézkedéseinek köszönhetően már augusztustól újra emelkedhetnek a reálbérek, ezzel is növelve a családok vásárlóerejét és a fogyasztás mértékét. Az infláció letörése tehát a reálbéreket újra növekedési pályára állítja;
3. a Kormány fenntartja háztartások számára a rezsivédelmet az átlagfogyasztás mértékéig, ami havonta mintegy 181 ezer forintos támogatást jelent minden magyar családnak;
4. a Kormány döntésének megfelelően a lakossági jelzáloghitelekre vonatkozó kamatstop is fennmarad évvégéig, amely eddig már mintegy 350 ezer családot védett meg a magas kamatokkal szemben, jelenleg is 300 ezer család biztonságát garantálja. A vállalati és lakossági kamatstop intézkedés összesen már közel 330 milliárd forinttal támogatta a családokat és a kkv szektort;
5. a Kormány a családok vásárlóerejének jelentős növelése és a kereslet élénkítése érdekében augusztustól 200 ezer forinttal, összességében 650 ezer forintra emelte a SZÉP Kártya kedvezményes keretét, amelynek felhasználhatóságát kiterjesztette a hidegélelmiszerekre is;
6. a Kormány fenntartja a teljes foglalkoztatottságot, sőt a dolgozók száma mára megközelítette a 4,8 milliót. Ahol nincs elegendő magyar munkaerő, ott az új vendégmunkásokról szóló szabályozás segíti a gazdaság zavartalan működését;
7. az 1000 milliárd forintos kerettel rendelkező Baross Gábor Újraipírosítási Hitelprogram és a 600 milliárd forintos Baross Gábor Tőkeprogramon rendkívül kedvező forrásai minden vállalatnak folyósításra kerül, eddig a források közel 75 százaléka került leszerződésre;
8. a Kormány folytatja a KKV-kat célzó Széchenyi Kártya Programot, amely keretében csak idén eddig közel 600 milliárd forintra rúg a leszerződött, kamattámogatott hitelek állománya;
9. a Kormány évvégéig fenntartja a kamatstopot a KKV-k számára, amely bevezetésekor 60 ezer, jelenleg pedig 28,5 ezer KKV-t véd meg a magas kamatoktól;
10. a Kormány támogatást nyújtott több tízezer energiaintenzív kkv számára megnövekedett rezsiköltségeik és energiahatékonysági beruházásaik finanszírozására;
11. a Kormány januárban kiszabadította a kkv-kat a váltófix áram- és gázszerződésekből, aminek köszönhetően több tízezer ügyfél energiaszámlája csökkent le 2023 áprilisában, több mint 50 százalékkal;
12. a Kormány egyes kiemelt ágazatokban júliustól 200 euró/megawattos szinten áramárplafont vezetett be, így 5 ezer vállalkozást szabadított ki a rendkívül magas áron fixált szerződéséből;
13. a Kormány végrehajtja a Gyármentő Programot, amelynek köszönhetően 140 nagyvállalat 300 milliárd forintnyi energiahatékonysági és megújulóenergia-beruházása valósulhat meg, 120 milliárd forintos célzott támogatás mellett;
14. a Kormány továbbra is erőteljesen ösztönzi a beruházásokat, az egyedi kormánydöntéseken (EKD) keresztül 2023-ban már 35 beruházás megsegítéséről döntött, így 70 milliárd forintos támogatás mellett több mint 350 milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg.
Nagy Márton hozzátette, hogy a Kormány 14 intézkedésének köszönhetően a fogyasztás vissza fog pattanni, miközben tovább folytatódik a termelés és beruházások növekedése, a külföldi működőtőke beáramlása, valamint fennmarad az export dinamikus bővülése is. 2023-ban a
Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram, a Baross Gábor Tőkeprogram, a Széchenyi Kártya Program, valamint a kamatstoppok mintegy 1,5 százalékponttal járulnak hozzá a növekedéshez.
A Kormány célja, hogy miközben megvédi a családokat és a munkahelyeket, helyreállítsa a hazai gazdasági növekedés alapjait annak érdekében, hogy jövőre Magyarország újból a megszokott növekedési pályára álljon, elérje a 4 százalékos gazdasági bővülést.
Forrás: GFM
2023.08.16