Nagy Márton: A német útkeresésről szól Berlin Kína-stratégiája
A gazdaságfejlesztési miniszter szerint Magyarország az amerikai–kínai gazdasági háború időszakának az egyik legnagyobb nyertese lehet. A Peking felé nyitás fontosságát nem csak hazánk ismerte fel.
Az Európai Unió kapcsolata Kínával beárnyékolódott a pandémia óta. A járvány és a háború ugyanis ráébresztette a nyugati világ döntéshozóit arra, hogy stratégiai fontosságú termékek és iparágak terén (az egészségügyi eszközöktől az energián át a hadiiparig) egyoldalú függőségbe kerültek más országoktól. Ezzel pedig leértékelődött a nyugati típusú globalizmus ideológiája, mert át-, illetve – új elvek alapján – repolitizálódik a globális gazdaság – írta a Magyar Nemzetnek írt véleménycikkében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter. A tárcavezető kiemelte, hogy a két nagyhatalom, az Amerikai Egyesült Államok és Kína politikai és gazdasági szembenállása során
Európának törekednie kell arra, hogy ne essen két szék között a pad alá, ne váljon a világgazdaság senkiföldjévé.
Ugyan az EU számára Washington mindig egyfajta igazodási pont, a Kínától való elszigetelődés csak árthat a kontinensünknek. Az átpolitizálódó világgazdaságban csodaszámba megy, hogy Magyarországon, mintegy utolsó európai országként, kínai beruházási boom történik: az unióban szinte csak hazánkban nem apadt el a kínai tőke beáramlása – fogalmazott Nagy Márton. A miniszter kiemelte, hogy
a kínai tőke nagy nyugati célországai (Németország, Franciaország, Egyesült Királyság) mellé emelkedett Magyarország is, ebben a négy országban valósul meg a kínai beruházások 88 százaléka.
A tárcavezető szerint hazánk az amerikai–kínai gazdasági háború időszakának az egyik legnagyobb nyertese lehet, ehhez azonban az is kell, hogy az EU ne legyen a konfliktus kárvallottja. Ezt már felismerte Németország is, nem véletlen, hogy júliusban nyilvánosságra hozta új Kína-stratégiáját.
A két ország viszonyának tisztázása amiatt is kulcsfontosságú, mivel Kína Németország legfőbb kereskedelmi partnere, még akkor is, ha a kapcsolat kissé féloldalas, hiszen a németek importja egyre növekszik, az export viszont csak minimálisan emelkedik.
A gazdaságfejlesztési miniszter úgy véli, hogy a német dokumentum egyik fontos pillére a kritikus elkötelezettség, vagyis Berlin elkötelezett marad a kínai kapcsolatai megőrzése mellett, azonban emberi jogi és más ügyekben azért megengedi magának a kritikát. Szerinte a stratégia fő célja az, hogy Németország bővíteni szeretné gazdasági kapcsolatait Kínával, javítva az ázsiai piachoz való hozzáférést. A Peking felé való nyitás mellett a tárcavezető úgy látja, hogy Berlin továbbra is több erő között egyensúlyoz majd. A stratégia a kommunikációs panelek mögött tehát nem Kína ellen, hanem a német ipar és szuverenitás mellett érvel. Így az olvasónak olyan érzése lehet, hogy a dokumentum valójában nem is Kínáról, hanem a német útkeresésről szól – zárta véleménycikkét Nagy Márton.
Fotó: Vémi Zoltán
Forrás: figyelo.hu
2023.07. 25