Nagy Márton az Audi Hungaria győri központjába látogatott

Nagy Márton az Audi Hungaria győri központjába látogatott

 

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a mai napon az Audi Hungária Zrt. győri központjában egyeztetett Alfons Dintner igazgatósági elnökkel, az igazgatóság tagjaival, valamint a vállalat vezetőivel.

A látogatás során a felek áttekintették a legfrissebb gazdasági, világgazdasági eseményeket és azok Magyarországra gyakorolt hatásait. Az Audi Hungária fejlesztései mellett a megbeszélés lényegi pontját adta a hazai járműipar helyzetének kérdése, valamint a szektorban jelentkező globális kihívások, különös tekintettel az elektromos átállásra.
Nagy Márton kiemelte, hogy az autóipar, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó akkumulátorgyártás a magyar gazdaság húzóereje, amely egyik legmeghatározóbb alapja a dinamikus gazdasági növekedésnek, a munkahelyek bővítésének és megőrzésének. A gazdaságfejlesztési miniszter hangsúlyozta az Audi gazdaságban betöltött szerepét: részt vesz a duális képzésben, 12 ezer családnak biztosít megélhetést, árbevétele pedig megközelíti
a 8 milliárd eurót. Az egyeztetést követően Nagy Márton megtekintette gyártótelephelyet, valamit az elektromos hajtások – PPE (Premium Platform Electric) – gyártófelületeinek működésébe és a legújabb győri modell, a CUPRA Terramar gyártásának felkészülési folyamataiba is betekintést nyert.

Forrás: GFM 

2026.06.27