Jól állnak a jövő évi bértárgyalások a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF), korábban nemigen volt arra példa, hogy október közepén azt lehessen mondani: november második felében nagy valószínűséggel alá lehet majd írni – mondta Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a VKF legutóbbi fordulóját követően. Mint a Világgazdaság is megírta, körvonalazódik a jövő évi minimálbér-megállapodás, miután a szakszervezetek és a munkaadók álláspontja közeledett egymáshoz, és a vállalkozói oldal sem zárkózik el attól, hogy legalább két számjegyű mértékben emelkedjen átlagosan a minimálbér és a garantált bérminimum összege. De nemcsak a 2024-es minimálbér került napirendre, hanem egy 2027-ig szóló bérfelzárkóztatási program, illetve egy egyszeri százezer forintos béren kívüli juttatás is, amit a munkavállalók év végéig kaphatnának meg, kompenzálásképpen a vártnál magasabb infláció miatt.

20230111 Budapest Dr. Czomba Sándor  foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy a piac szereplői minél hamarabb megismerjék, mi várható a következő évben, és fel tudjanak készülni. Az egyeztetőfórumon a jövő évi minimálbérre és garantált bérminimumra 10–15 százalék közötti növekedést prognosztizáltak. A nagyobb növekedés a minimálbért érintené, jövőre – 6 százalékos inflációval számolva – egyértelműen pozitív reálkereset várható – tette hozzá. Czomba Sándor jelezte, hogy a kormány hamarosan dönt arról a munkaadói és munkavállalói javaslatról, miszerint a munkaadók az idén egyszeri alkalommal kifizethessenek adó- és járulékmentesen maximum százezer forintot a munkavállalóknak.

Az államtitkár arról is szólt, hogy a VKF-en közösen gondolkodnak hosszabb távú bérfejlesztési lehetőségen is, amelynek egyaránt vannak előnyei és hátrányai. „Ha azt szeretnénk, hogy belátható időn belül egy bérelem legyen a minimálbér és a garantált bérminimum helyett, akkor évekre előre látni kell, hogyan lehet ezt megvalósítani” – jegyezte meg az államtitkár. Mint írtuk, ha a minimálbér valóban 15 százalékkal emelkedne, akkor a mostani 232 ezer forintról 266 ezerre, míg a garantált bérminimum 10 százalékos emelés esetén 296 400 forintról 326 ezer forintra növekedne.
Forrás: VG
2023.10.12