Rekordszámú játékos a Részvényfutamon
Rekordszámú, közel 2 500 diák és tanáraik részvételével zajlott a Budapesti Értéktőzsde és a Pénziránytű Alapítvány közös online tőzsdejátéka, a BÉT Részvényfutam. A négy héten át tartó verseny folyamán a versenyzők közel 31 000 megbízást teljesítettek, a legkedveltebb részvényeknek az OTP, a MOL és a ZWACK bizonyultak. A tanulók versenyét a Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium versenyzője nyerte 15,13 százalékos hozamával, míg a tanárok között a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola oktatója végzett az élen, 13,2 százalékos hozamot elérve.
A Budapesti Értéktőzsde és a Pénziránytű Alapítvány ingyenes tőzsdejátéka 2023-ban immár nyolcadik alkalommal adott lehetőséget a játékosoknak, hogy összemérjék befektetési érzéküket. A játék a középiskolások mellett ezúttal a 7-8. osztályosokat is megszólította, emellett természetesen a tanárok és a szülők is versenybe szálltak. Az indulók március 6. és 31. között, 19 kereskedési napon keresztül tőzsdézhettek, az elmúlt évekhez hasonlóan, kétmillió forint értékű virtuális tőkével gazdálkodva. A kereskedést a BÉT Prémium kategóriájú, valós időben kibocsátott részvénypapírjaival bonyolíthatták le a játékosok.
Mintegy 2500 tőzsdecápa
Az idei verseny az indulók számát tekintve rekordot döntött: közel 2 500 tőzsdecápa regisztrált, akik összesen 32 592 kötést bonyolítottak a négy kereskedési hét során, ebből 30 672 megbízást eredményesen. Minden nap lehetőségük nyílt továbbá egy három kérdésből álló kvíz kitöltésére plusz pontokért – ezek nagy százalékát – 1 911 kvízt – sikeresen abszolválták.
A versenyen az OTP Bank részvényei voltak a legkelendőbbek, az összes megbízás közel 13 százalékát szolgáltatva – a bankpapírt a MOL követte, 2570 megbízással. A dobogó harmadik fokára – a másik két blue chip részvényt megelőzve – a ZWACK került, 2 217 kötéssel, a 4. helyen pedig a RICHTER végzett, 1 928 kötéssel. A mid-cap papírok közül emellett többek között az AKKO, az OPUS és a MASTERPLAST részvényei is népszerű választásnak bizonyultak a részvevők körében.
Értékes nyeremények
A legjobb érzékkel kereskedő játékosokat – akik a legnagyobb hozammal zárták a versenyt –, értékes nyereményekkel jutalmazta a Budapesti Értéktőzsde és a Pénziránytű Alapítvány. Az első helyezett díja egy Lenovo táblagép volt, míg a második és a harmadik helyezettek Huawei okosórával és JBL fülhallgatóval gazdagodtak. Ezenfelül minden versenyhét lezárásánál a legjelentősebb portfólióbővülést megvalósító résztvevők egy-egy TRUST vezetéknélküli okostelefon-töltőre tehettek szert.
A legtöbb regisztrált diákot jegyző mentortanárt – a rangsortól függetlenül – 100 ezer forint értékű Tesco ajándékutalvánnyal díjazták. A legnagyobb értékű portfóliót összegyűjtő, Pénziránytű iskolahálózati tag iskolából versenyző 3-3 általános és középiskolás diák és tanár személyenként 50 ezer forint értékű műszaki vásárlási utalvánnyal gazdagodott, továbbá a legtöbb aktív játékossal rendelkező négy oktatási intézmény is egyenként 150 ezer forint értékű műszaki vásárlási utalványban részesült.
2023.04.03