Rovatok

Szijjártó Péter: Megáll az ész, nem csak Szombathelyen, hanem Európában is

Gazdaságpolitika

Megáll az ész, nem csak Szombathelyen, Európában is – jelentette ki Szijjártó Péter a Fidesz Szombathelyi Szervezetének péntek esti kampányzáró nagygyűlésén. A külgazdasági és külügyminiszter a június 9-ei európai parlamenti és önkormányzati választás tétjéről beszélt.

© Cseh Gábor
Dr. Hende Csaba szerint harmadszor nem hibázhatunk, Magyarország nem sodródhat bele a háborúba
Fotó: © Cseh Gábor

Dr. Hende Csaba köszöntötte a megjelenteket, köztük dr. Puskás Tivadart, Szombathely korábbi polgármesterét, dr. Perger Gyula atyát, a Fidesz-KDNP jelenlegi önkormányzati képviselőit és képviselőjelöltjeit is.  – Több, mint 600 ezer hadisírt gondoz a Honvédelmi Minisztérium szerte Európában, s persze ennél több hadisír van idehaza. A két világháborút egybeszámítva a magyarság az, amely a legnagyobb véráldozatot hozta, és ha megkérdezzük, hogy miért, azt kell mondanunk, magyar szempontból semmiért. Hiszen idegen érdekekért, idegen földön, mások háborúiban estek el két világháborúban katonáink – kezdte beszédét Szombathely országgyűlési képviselője.  Hazánk kétharmadát és népünk egyharmadát elveszítettük, mert nem tudtunk kimaradni mások háborúiból. Kedves Barátaim, harmadszorra nem hibázhatunk, mert az történelmünk végét jelentené – húzta alá, majd arról beszélt: a kormány mindent megtesz azért, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból. – Nemzetünk védelmének érdekében a mi pajzsunk, a mi erősségünk Szijjártó Péter külügyminiszter – köszöntötte az est vendégét az Országgyűlés alelnöke.

Bejelentette azt is: a Kúria pénteken hozott végzésében választási eljárás megsértése miatt elmarasztalta az Agora Savaria NKft-t, a Szombathelyi Vásárcsarnokot és a Szova NZrt-t. Emlékeztetett, ezek a gazdasági társaságok a szombathelyiek pénzéből elárasztották óriásplakátokkal, hirdetésekkel a várost úgy, hogy azok az Éljen Szombathely (ÉSZ) választási plakátjaival azonos grafikát hordoztak. Kijelentette: a ma reggeli kúriai ítélet szerint még a mai napon le kell szedniük az összeset, mert jogsértő módon jártak el.

© Cseh Gábor
Dr. Puskás Tivadar azt kívánta: nyerjünk! Európában, Magyarországon, Vas vármegyében és Szombathelyen is
Fotó: © Cseh Gábor

– Európa és Szombathely jövőjéről döntünk június 9-én – ezt már dr. Puskás Tivadartól, Szombathely és Vas vármegye díszpolgárától hallottuk. Úgy fogalmazott: Választhatunk aközött, hogy háború vagy béke, választhatunk aközött, hogy fejlődés vagy egy helyben topogás, választhatunk, hogy szabadság vagy a csatlósok mostoha sorsa, választhatunk, hogy hangzatos jelszavak, vagy valódi munkával elért eredmények. Ezek között választhatunk. Szerintem egyértelmű, hogy mit választunk mi – húzta alá dr. Puskás Tivadar, aki reményének is hangot adott, hogy minden jószándékú szombathelyi ugyanígy tesz, és a Fidesz-KDNP szövetségére szavaz. Szombathely korábbi polgármestere azt kívánta: Nyerjünk Európában, nyerjünk Magyarországon, nyerjünk Vas vármegyében és nyerjünk Szombathelyen. Isten éltesse Európát, Magyarországot, Vas vármegyét, Szombathelyt és Lenkai Nórát!  – zárta köszöntőjét dr. Puskás Tivadar, szavait pedig vastaps követte.

Lenkai Nóra: Együtt az új Szombathelyért!

Lenkai Nóra választási programjából több pontot is kiemelt: a kátyúk megszűntetéséről, az utak felújításáról, a városüzemeltetés átszervezeséről, a közbiztonság javításáról, a szociális szféra támogatásáról is beszélt. A fiatalokat megszólítva felvetette egy egyetemi negyed kialakításának ötletét. Szerinte olyan rendezvényekre és olyan beruházásokra van szükség Szombathelyen, amiknek köszönhetően a felnövekvő generáció tagjai is a városban képzelik el jövőjüket és a vasi megyeszékhelyen maradnak.

© Cseh Gábor
Lenkai Nóra polgármesterjelölt megerősítette: csapatukban erős a tenniakarás
Fotó: © Cseh Gábor

Június 9-én választást kell nyernünk. Elszántak vagyunk és kitartóak. Csapatunk tagjait összeköti a tenniakarás, a közös célokért való küzdelem – mondta a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje, aki azzal zárta beszédét: „Együtt az új Szombathelyért! Hajrá, győzelemre fel!”

Péntek délelőtt még a NATO külügyminiszteri  tanács ülésén tárgyalt, délután Szombathelyen a Galambos cégcsoport második logisztikai telephelyének átadásán , majd a TDK Hungary Components új gyártóközpontjának avatásán vett részt Szijjártó Péter, így érkezett a Haladás Sportkomplexumba a Fidesz választási nagygyűlésére.  – A háborús őrület Európát továbbra is túszként tartja fogva – összegzett a miniszter, aki emlékeztetett: 13 szankciós csomagból egy sem vezetett eredményre, miközben közvetlen vay közvetett orosz gazdasági együttműködéseik által a nyugat-európai országok és az USA a függöny mögött továbbra is megcsinálják a nagy business-t. Jön az európai parlamenti választás, és úgy látom az európai vezetők kezdik érezni, hogy eljöhet a felelősségrevonás pillanata is. Először a politikai, aztán a morálisé, aztán még ki tudja milyen felelősségrevonás. S ezért állnak elő őrültebbnél őrültebb ötletekkel. Olyan ötletekkel, amik segítenek eterelni a figyelmet a saját felelősségükről, és segítenek abban, hogy elodázzák a felelősségrevonást. S azt sem bánják, hogy ha ezzel európai emberek tízmillióinak életét sodorják veszélybe – mondta Szijjártó Péter.

Mert amikor arról beszélnek, hogy akár szárazföldi csapatokat is küldhetünk Ukrajnába, azzal egy világháborús veszélyt idéznek elő. Mert az európai országok döntő többsége NATO-tagország. S ha egy NATO-tagország katonája megütközik egy orosz katonával, az onnantól kezdve világháborút jelent. Ezt mindenki tudja, ezt mindenki érti, mégsem tartja őket vissza – mutatott rá a miniszter. Aki szólt arról is, hogy politikai vezetők atomfegyverekről beszélnek. Megáll az ész, nem csak Szombahelyen, Európában is. Atomfegyverekről beszélni békében is veszélyes, háborúban pedig pláne. S mi a következmény? Az oroszok el is kezdték a hadgyakolatot a taktikai nukleáris fegyverekkel. Nukleris rakétából egy is elég, s vége mindennek – húzta alá Szijjártó Péter.

Az emberek életét csak békében és békével lehet megóvni 

A miniszter szólt arról is, hogy a szomszédban zajló háborúban a frontvonalon több kárpátaljai magyar harcol, közülük nagyon sokan sajnos meg is haltak. – Ha valaki azt kérdezi, melyik európai ország, melyik európai nemzet milyen részt vállalt ebből a háborúból, akkor azt hiszem, hogy a legnagyobb részt mi vállaltuk, mert magyar emberek haltak meg ebben a háborúban. S mi nem akarjuk, hogy még több ember haljon meg.

Forrás: vaol.hu 

2024.06.01 

A turizmusról sokszemközt Szombathelyen - fotók

Idegenforgalom

A turizmus, a vendéglátás a gazdaság egyik legfontosabb ágazata – fogalmazott dr. Hende Csaba parlamenti alelnök, országgyűlési képviselő azon a konferencián, amely a turizmus aktuális helyzetét járta körbe a Haladás Sportkomplexumba.

Szántó Krisztina, a Magyar Turisztikai Ügynökség osztályvezetője előadásában kiemelte: hatalmas növekedés volt ágazatban az első negyedévben Vasban. Az eseményen több vasi polgármester mellett fürdő-és szállodaigazgatók vettek részt, ott volt Kondora Bálint. Vas Vármegyei Turizmus Szövetség elnöke és Lenkai Nóra, a kormánypárt szombathelyi polgármesterjelöltje is.

20240515_turisztikakonf_ut (2)
Fotó: Unger Tamás

Forrás: vaol.hu 

2024.05.06

Nívós szakmai konferenciának adott otthon az ELTE Savaria Egyetemi Központ

Képzés, szakképzés

 

Merre halad a világ és miért van szükség fenntarthatósági fordulatra? – ezekre a kérdésekre is választ kaphattak annak a konferenciának a résztvevői, amelyet Fenntarthatóság és vállalati fejlődés címmel rendeztek az ELTE Savaria Egyetemi Központban.

A szó szoros és legpozitívabb értelmében folyik az élet az ELTE Savaria Egyetemi Központ aulájában csütörtök kora délután: kártyázó és beszélgető csoportok, előadásra siető hallgatók, könyvekbe temetkező fiatalok. Nem sokkal később, egy ajtóval beljebb Lenkai Nóra, az ELTE rektori biztosa köszöntőjében meg is jegyzi: sokat dolgoztak azért az ELTE-hez való csatlakozásért, és sokat tettek azután is, hogy a szombathelyi intézmény megőrizze helyét az ország felsőoktatási térképén. Úgy tűnik, sikerült – több száz fővel emelkedett a hallgatói létszám, bizonyos szakokra többszörös a túljelentkezés, joggal büszkék lehetnek a gépészmérnökképzésre (ezt Szombathely adta az ELTE-nek), miközben ellátják sporttudományi szakemberekkel a régiót. Lenkai Nóra szólt arról is, a fenntarthatóság ma már a mindennapjaink része, az egyetem fenntarthatósággal foglalkozó szervezete pedig 2008 óta működik. Megtiszteltetésnek tartja, hogy otthont adhatnak a neves szakemberek részvételével megrendezett konferenciának, amelyre több oktató és hallgatói is jelezte részvételi szándékát – az online és a virtuális térben egyaránt.

 Közgazdaság és fenntarthatóság

– Manapság egy modern gazdálkodástudományi képzés elképzelhetetlen a fenntarthatóság témája nélkül – húzta alá Dr. Varga Imre egyetemi docens, az ELTE SEK Gazdaságtudományi Intézetének vezetője. Érdeklődésünkre elmondta: Vállalati környezetmenedzsment órát is tartanak, az teljesen erre a témára épül. Vannak kutatások az intézeten belül a zöld marketing területén is, amely szintén fontos és egyre inkább előrébb kerülő témakör.  Merre halad a világ? – tette fel a kérdést dr. Horváth Bianka, a MNB elnöki főtanácsadója. Előadásában hangsúlyozta: a húsz százalék feletti inflációt az országok negyede tudta olyan ütemben csökkenteni, mint Magyarország. Szerinte nem túlzás azt állítani, hogy a recesszió után idén gazdasági növekedés jöhet. Szerinte át kell állni a termelékenységet javító működési modellre.   Fenntarthatósági fordulatra van szükség – hangsúlyozta, majd így folytatta: – évente mintegy 70 százalékkal túlhajszoljuk a Föld kapacitását. A zöld átállás költségei jelentősek, de meg kell próbálni előteremteni rá a fedezetet. A kihívás egyben lehetőség is: energetikai beruházásokat, technikai fejlődést, új munkahelyeket, egészségesebb társadalmat, pénzügyi innovációkat hozhat. Az előadások sorát Végh Richárd a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója és Pokó Diána mesterségesintelligencia- és technológiai szakjogász, a GTTSZ Gazdasági és Külgazdasági Tagozatának társelnöke folytatta, majd vállalati kerekasztal beszélgetés zárta a rendezvényt.

Forrás: vaol.hu 

2023.02.23 

Fenntarthatóság és vállalati fejlődés - Szombathelyen

Gazdaságpolitika

Fenntarthatóság és vállalati fejlődés – ezzel a címmel szervez hagyományteremtő szándékkal szakmai konferenciát a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Fenntarthatósági Szakosztálya, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), az ELTE Savaria Egyetemi Központ (ELTE SEK), a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége (GTTSZ), valamint a West Hungary Projekt 2024. február 22-én, csütörtökön 14 órától Szombathelyen, az ELTE Savaria Egyetemi Központban (9700 Szombathely, Károly Gáspár tér 4.).

A rendezvény elérhető lesz az MKT YouTube-csatornáján is.

A konferencia előadói között ott lesz Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója, az MKT Fenntarthatósági Szakosztályának elnöke;

Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa, országgyűlési képviselő, az ELTE tudományos főmunkatársa;

Horváth Bianka, a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadója, a GTTSZ elnöke, az MKT Fenntarthatósági Szakosztályának elnökségi tagja;

Pokó Diána mesterségesintelligencia- és technológiai szakjogász, a GTTSZ Gazdasági és Külgazdasági Tagozatának társelnöke;

Vitkovics Péter változásmenedzser;

valamint Veisz Ákos, a BDO Magyarország ESG Tanácsadó Kft. ügyvezetője és további vállalatvezetők.

Az érdeklődőket Lenkai Nóra, az ELTE rektori biztosa köszönti. Zárszót Varga Imre, az ELTE Közgazdaságtudományi Intézetének igazgatója mond.

A konferencia moderátora: Szajlai Csaba, a Világgazdaság főszerkesztője.

A rendezvényen a személyes részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A szervezők kérik, hogy az érdeklődők a részvételi szándékukat szíveskedjenek előzetesen jelezni a https://regs.hu/fenntarthatosag-es-vallalati-fejlodes-konferencia/ linken.

Fókuszban a hazai ipar kihívásai: válságkezelés, zöld átállás, MI és drón technológiák

Gazdaságpolitika

A nehezén túl vagyunk, a harmadik negyedévtől jobb eredményekre számítunk – jelentette ki Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium államtitkára a Savaria Economic Forum csütörtök esti rendezvényén.

A vasi cégek vezetői, a gazdasági élet jól ismert szereplői megtöltötték a Haladás Sportkomplexum VIP termét csütörtök este. A West Hungary Projekt által szervezett rendezvényen Szajlai Csaba, a projekt vezetője, a Világgazdaság főszerkesztője köszöntötte a megjelenteket. A KSH csütörtökön közzétett gyorsjelentésére is felhívta a figyelmet dr. Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke: az ország folyó fizetési mérlege a várakozáson felül javult, az exportteljesítmény jelentősen jobb a vártnál. Utalt arra, olyan időket élünk, mint utoljára nagyapáink, majd beszélt a világgazdaság jelentős átalakulásáról is, ami mindenképpen megtörténik.

A nehezén túl vagyunk és versenyképes a gazdaság

Túlélőshowt láttunk az elmúlt 12 hónapban – erről is beszélt Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium államtitkára. Ahogy fogalmazott: mind az infláció, mind az energiaárak, a kamatlábak és a bizonytalan környezet is „beütött”. Mindez pedig olyan környezetben történt, ahol munkaerőhiányt tapasztalunk. – A nehezén túl vagyunk, a harmadik negyedévtől jobb eredményekre számítunk. Ez volt az alja, ez volt a mélye. Ezt biztosan merem állítani, és vissza merek jönni akár pár hónap múlva is, és visszanézhetjük, hogy túl vagyunk a nehezen – mondta biztatásként is a cégek képviselőinek az államtitkár, miközben mutatta a KSH legfrissebb jelentését. Augusztusban az előző évihez képest 5,3 százalékkal esett vissza a hazai ipari termelés volumene. A két sikertörténet a járműgyártás, valamint a villamos berendezés gyártása, ahol bővült a termelés. Említette itt a világpiaci folyamatok szerepét, aminek a magyar gazdaság kitett, és azt is, hogy az EU-ban szintén gazdasági visszaesésnek lehetünk tanúi. – Nyugat-Dunántúlon stabil tudott maradni az ipari termelés még ebben a nehéz helyzetben is – ezt is vázolta Fábián Gergely. Országos kitekintésben is elmondható: erős a foglalkoztatottság, rekord alacsony a munkanélküliség, és aki akar, dolgozik. A közvetlen tőkebefektetések is rekordszámban dőlnek meg: a külföldi ipari vállalatok szeretik Magyarországot. Elégedettek az itt elérhető hozamokkal, a munkaerővel, a cégek megtalálják számításaikat, mindez pedig jelentős exporteredményekben tükröződik, ami azt bizonyítja: versenyképes a gazdaság.

A zöld átállásban és a digitalizációban a fejlődési lehetőségek

Az államtitkár sorolta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium vállalkozások számára nyújtott válságkezelési programjait és a már látható eredményeket. Beszélt a zöld átállás és a digitalizáció jelentőségéről is. – Mind a technológiai átállás, mind a zöld átállás olyan lehetőségeket teremt, ahol iparágaknak van jövőjük – húzta alá. Fábián Gergely három iránypontot említett az új iparstratégiából: hazai beszállítófejlesztés azért, hogy a magyar vállalatok az értékláncban minél nagyobb mértékben és minél magasabb szinten jelenjenek meg; a K+F+I támogatása, hogy minél jobb kapcsolat legyen a hazai cégek és kutatásfejlesztést végző intézmények, egyetemek között; s a harmadik tér: az ágazatukban élen járó vállalatok, a „magyar bajnokok” kinevelése és a régióban való terjeszkedése. Szó esett a munkaerőhiány jelentette kihívásokról és a szolgáltató államról is. Fábián Gergely példaként említette azt a hazai céget, ami a világ legjobb koponyafúró eszközét gyártja, ám még sohasem nyert magyar közbeszerzési eljáráson, miután azokat általában csomagban írják ki. A vállalkozás nem tud annak megfelelni, mert csak koponyafúrót gyárt, de abból a legjobbat a világon… Ilyenkor az egészséges patriotizmust, az egészséges iparvédelmet érdemes megvalósítani – erről is beszélt az államtitkár.

5G, MI és drón technológia

Fábián Gergely végül vázolta: a kreatív iparban és a az IKT szektorban is látnak potenciált. Olyan Pilot programokkal készülnek, amik az 5G-t, a mesterséges intelligenciát (MI) és a drón technológiákat alkalmazzák. Kitért arra is, az MI-stratégia már rendelkezésre áll, és készül a drón-stratégia is, hiszen várhatóan pár év múlva több százezer drón lesz jelen a gazdaság számos iparágában. Felhívta a figyelmet az Európai Digitális Innovációs Központokra (EDIH-ek), amik elmondása szerint kézzel fogható tanácsokat adnak a vállalkozásoknak. Hosszú távú céljuk, hogy minél diverzifikáltabb gazdaság alakuljon ki, és a mennyiségi alapú növekedésről a minőségi alapú növekedésre váltsanak.

2023. 11. 03.

Forrás: vaol.hu

Együttműködési megállapodást kötöttünk a Soproni Egyetemmel és a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetségével

WHPR-hírek

Együttműködési megállapodást kötöttünk a Soproni Egyetemmel és a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetségével.

Az együttműködés célja, hogy a közöttünk lévő szinergiákat a lehető legjobban kiaknázhassuk, melynek során nem csupán a hatékony információáramlást biztosítjuk majd egymás között, hanem erősítjük és segítjük egymás regionális és országos szintű céljainak megvalósulását és vállaljuk az egymás eseményein való aktív részvételt is.

A címlapfotón (balról, jobbra): Szajlai Csaba, a West Hungary Projekt főszerkesztője, projektvezetője

Prof. Dr. habil Széles Zsuzsanna, a Soproni Egyetem dékánja

Tóth Gergely, a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége főtitkára

Dr. habil Horváth Bianka, a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége elnöke

Dr. Szajlai Mónika, a West Hungary Projekt koordinátora

Dr. Kis-Kádi Tamás, a West Media Group ügyvezetője

Egyeztetés vas vármegyei együttműködési lehetőségekről

WHPR-hírek

Az együttműködési lehetőségekről egyeztettünk Kondora Bálinttal, a Vas Vármegyei Önkormányzati Közgyűlés alelnökével. 

Elhangzott, hogy a vármegyében jelenleg zajló gazdasági projektek mellett célszerű lenne „felmelegíteni” a szlovén- és az osztrák kooperációkat is, valamint Vas vármegyében a piaci szereplők köréből igény merült fel egy idegenforgalmi  konferenciára.

A fotón (balról, jobbra) Szajlai Csaba, a West Hungary Projekt vezetője, a whpr. hu főszerkesztője, Dr. Szajlai Mónika, a West Hungary Projekt koordinátora és Kondora Bálint a Vas Vármegyei Önkormányzati Közgyűlés alelnöke. E

2023. augusztus 30.

 

„Innováció a gyakorlatban”– innovációs klubest Zalaegerszegen

Rovatok

„Innováció a gyakorlatban”– innovációs klubest Zalaegerszegen

Gondolatébresztő pódiumbeszélgetésre invitálta szerdán a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara a WH Projekt szakmai támogatásával az érdeklődőket. Az Innovációs Klubban ezúttal a fejlesztések szükségességéről és lehetőségeiről szóltak.

Bali Zoltán alpolgármester, Fatér Balázs, a ZVKIK térségi elnöke, Németh István fizikus, oktatási szakértő, Arany János, digitális evangelista, Viant Zsolt, a Scintilla Fémalkatrész Kft. kereskedelmi vezetője és Balogh Zsolt, a cég zalaegerszegi gyárának operatyv igazgatója

Az eseményen a megjelenteket Bali Zoltán alpolgármester köszöntötte, aki elmondta, hogy az innováció Zalaegerszegen is jelen van, hiszen az elmúlt évek változásai új technológiai megoldásokat és a korábbitól eltérő szervezeti struktúrákat hívtak életre. A meghívott előadók – Németh István fizikus, Arany János digitális evangelista, Viant Zsolt, a Scintilla Fémalkatrész Kft. kereskedelmi vezetője és Balogh Zsolt, a cég operációs igazgatója – az elmélet mellett a gyakorlatot vázolták. A szakemberek hangsúlyozták, az innováció tanulható, nem könyvekből, hanem a helyzetek megéléséből, a folyamatos kérdésfeltevésből. Mindig vizsgálni kell, hogy a meglévő adottságok hogyan igazíthatók a piaci viszonyokhoz, s azt, kell-e valahol változtatni a működésen.

Alapfeltétel a jó szervezeti háttér, az együttgondolkodás, az új utak keresése, majd a források felkutatása. Fontos a helyi vállalkozók erősítése, ösztönzése, hogy új, jövőbe mutató technológiákat hozzanak. A cégeknél a beérkező, s gyárthatatlannak tűnő megrendelések esetén is keresni kell, hogyan lehet az elképzelést lehetőleg a piacinál kedvezőbb áron megvalósítani. A szemléletformálást egyébként gyermekkorban kell kezdeni. Meg kell tanítani, hogy a változás az élet része, és abból a lehető legtöbbet kell kihozni. Jó példakánt említették a Zalaegerszegen kialakított projektalapú oktatást, melynek keretében az előzetes, kiscsoportos munkavégzés után a vizsgán egy probléma megoldását kell bemutatni. A diákokat személyre szabottan kezelik, számukra egyéni hallgatói utakat jelölnek ki. A fiatalok mellé digitális partnert rendelnek, mely a lekérdezések alapján a szükséges ismeretekkel látja el őket. Így vélhetően olyan szakembereket képeznek, akik hivatásukban a kihívások közepette is megállják majd a helyüket, s képesek lesznek mindig megújulni, újítani.

2023. július 5.

Az est az INHOLD Zrt támogatásával valósult meg.

 

Egyeztetés a Savaria Egyetemi Központ és a WHPR között

WHPR-hírek

Projektegyeztetés történt a Savaria Egyetemi Központ rektori biztosával, Lenkai Nórával, hogy a későbbiekben a West Hungary Projekt és a Campus egymást segítve a szombathelyi felsőoktatást népszerűsítik, a legfontosabb programokról beszámolnak, és szakmai partnernek tekintik egymást.

Miként szóba került az egyeztetésen, a felek írásos megállapodása után egymás tevékenységét internetes honlapjain is feltűntetik, és az előre leegyeztetett módon megbeszélt információkat, szakmai anyagokat publikálják. A felek szándékában áll, hogy kihasználva a szinergiákat egymás szakértőinek a munkáját különböző felületeken megjelenítik, és a legfontosabb adatokkal, esetenként tudományos munkákkal hozzájárulnak a partneri együttműködéshez.

A felek közös célnak tekintek a nyugat-magyarországi régió felsőoktatási képzésének konvergenciáját, erős integrációját a magyarországi felsőoktatásba, valamint a külföldön történő elismerések megszerzését, a nemzetköziesítését – hangzott el az összejövetelen.

Forrás: WHPR 

2023.06.27

Felvételünkön: dr. Szajlai Mónika projektkoordinátor, dr. Kis-Kádi Tamás ügyvezető igazgató, Lenkai Nóra rektori biztos és Szajlai Csaba projektvezető 

                  

Együttműködési megállapodást kötöttünk  

WHPR-hírek

A West Hungary Projekt (WHPR) és a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum együttműködési megállapodást kötött, amelynek a lényege, hogy a térségi szakoktatást népszerűsítik, csakúgy mint egymás programjait is. 

A legfontosabb programokról beszámolnak, és szakmai partnernek tekintik egymást. Egymást internetes honlapjain feltűntetik, és az előre leegyeztetett módon megbeszélt információkat, szakmai anyagokat publikálják.

A felek szándékában áll, hogy kihasználva a szinergiákat egymás szakértőinek a munkáját különböző felületeken megjelenítik, és a legfontosabb adatokkal, szakmai munkákkal hozzájárulnak a partneri együttműködéshez.

Felvételünkön Büki Zoltán főigazgató-helyettes és Szajlai Csaba projektvezető látható

2023.06.23