Szijjártó Péter: Megáll az ész, nem csak Szombathelyen, hanem Európában is
Megáll az ész, nem csak Szombathelyen, Európában is – jelentette ki Szijjártó Péter a Fidesz Szombathelyi Szervezetének péntek esti kampányzáró nagygyűlésén. A külgazdasági és külügyminiszter a június 9-ei európai parlamenti és önkormányzati választás tétjéről beszélt.
Dr. Hende Csaba köszöntötte a megjelenteket, köztük dr. Puskás Tivadart, Szombathely korábbi polgármesterét, dr. Perger Gyula atyát, a Fidesz-KDNP jelenlegi önkormányzati képviselőit és képviselőjelöltjeit is. – Több, mint 600 ezer hadisírt gondoz a Honvédelmi Minisztérium szerte Európában, s persze ennél több hadisír van idehaza. A két világháborút egybeszámítva a magyarság az, amely a legnagyobb véráldozatot hozta, és ha megkérdezzük, hogy miért, azt kell mondanunk, magyar szempontból semmiért. Hiszen idegen érdekekért, idegen földön, mások háborúiban estek el két világháborúban katonáink – kezdte beszédét Szombathely országgyűlési képviselője. Hazánk kétharmadát és népünk egyharmadát elveszítettük, mert nem tudtunk kimaradni mások háborúiból. Kedves Barátaim, harmadszorra nem hibázhatunk, mert az történelmünk végét jelentené – húzta alá, majd arról beszélt: a kormány mindent megtesz azért, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból. – Nemzetünk védelmének érdekében a mi pajzsunk, a mi erősségünk Szijjártó Péter külügyminiszter – köszöntötte az est vendégét az Országgyűlés alelnöke.
Bejelentette azt is: a Kúria pénteken hozott végzésében választási eljárás megsértése miatt elmarasztalta az Agora Savaria NKft-t, a Szombathelyi Vásárcsarnokot és a Szova NZrt-t. Emlékeztetett, ezek a gazdasági társaságok a szombathelyiek pénzéből elárasztották óriásplakátokkal, hirdetésekkel a várost úgy, hogy azok az Éljen Szombathely (ÉSZ) választási plakátjaival azonos grafikát hordoztak. Kijelentette: a ma reggeli kúriai ítélet szerint még a mai napon le kell szedniük az összeset, mert jogsértő módon jártak el.
– Európa és Szombathely jövőjéről döntünk június 9-én – ezt már dr. Puskás Tivadartól, Szombathely és Vas vármegye díszpolgárától hallottuk. Úgy fogalmazott: Választhatunk aközött, hogy háború vagy béke, választhatunk aközött, hogy fejlődés vagy egy helyben topogás, választhatunk, hogy szabadság vagy a csatlósok mostoha sorsa, választhatunk, hogy hangzatos jelszavak, vagy valódi munkával elért eredmények. Ezek között választhatunk. Szerintem egyértelmű, hogy mit választunk mi – húzta alá dr. Puskás Tivadar, aki reményének is hangot adott, hogy minden jószándékú szombathelyi ugyanígy tesz, és a Fidesz-KDNP szövetségére szavaz. Szombathely korábbi polgármestere azt kívánta: Nyerjünk Európában, nyerjünk Magyarországon, nyerjünk Vas vármegyében és nyerjünk Szombathelyen. Isten éltesse Európát, Magyarországot, Vas vármegyét, Szombathelyt és Lenkai Nórát! – zárta köszöntőjét dr. Puskás Tivadar, szavait pedig vastaps követte.
Lenkai Nóra: Együtt az új Szombathelyért!
Lenkai Nóra választási programjából több pontot is kiemelt: a kátyúk megszűntetéséről, az utak felújításáról, a városüzemeltetés átszervezeséről, a közbiztonság javításáról, a szociális szféra támogatásáról is beszélt. A fiatalokat megszólítva felvetette egy egyetemi negyed kialakításának ötletét. Szerinte olyan rendezvényekre és olyan beruházásokra van szükség Szombathelyen, amiknek köszönhetően a felnövekvő generáció tagjai is a városban képzelik el jövőjüket és a vasi megyeszékhelyen maradnak.
Június 9-én választást kell nyernünk. Elszántak vagyunk és kitartóak. Csapatunk tagjait összeköti a tenniakarás, a közös célokért való küzdelem – mondta a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje, aki azzal zárta beszédét: „Együtt az új Szombathelyért! Hajrá, győzelemre fel!”
Péntek délelőtt még a NATO külügyminiszteri tanács ülésén tárgyalt, délután Szombathelyen a Galambos cégcsoport második logisztikai telephelyének átadásán , majd a TDK Hungary Components új gyártóközpontjának avatásán vett részt Szijjártó Péter, így érkezett a Haladás Sportkomplexumba a Fidesz választási nagygyűlésére. – A háborús őrület Európát továbbra is túszként tartja fogva – összegzett a miniszter, aki emlékeztetett: 13 szankciós csomagból egy sem vezetett eredményre, miközben közvetlen vay közvetett orosz gazdasági együttműködéseik által a nyugat-európai országok és az USA a függöny mögött továbbra is megcsinálják a nagy business-t. Jön az európai parlamenti választás, és úgy látom az európai vezetők kezdik érezni, hogy eljöhet a felelősségrevonás pillanata is. Először a politikai, aztán a morálisé, aztán még ki tudja milyen felelősségrevonás. S ezért állnak elő őrültebbnél őrültebb ötletekkel. Olyan ötletekkel, amik segítenek eterelni a figyelmet a saját felelősségükről, és segítenek abban, hogy elodázzák a felelősségrevonást. S azt sem bánják, hogy ha ezzel európai emberek tízmillióinak életét sodorják veszélybe – mondta Szijjártó Péter.
Mert amikor arról beszélnek, hogy akár szárazföldi csapatokat is küldhetünk Ukrajnába, azzal egy világháborús veszélyt idéznek elő. Mert az európai országok döntő többsége NATO-tagország. S ha egy NATO-tagország katonája megütközik egy orosz katonával, az onnantól kezdve világháborút jelent. Ezt mindenki tudja, ezt mindenki érti, mégsem tartja őket vissza – mutatott rá a miniszter. Aki szólt arról is, hogy politikai vezetők atomfegyverekről beszélnek. Megáll az ész, nem csak Szombahelyen, Európában is. Atomfegyverekről beszélni békében is veszélyes, háborúban pedig pláne. S mi a következmény? Az oroszok el is kezdték a hadgyakolatot a taktikai nukleáris fegyverekkel. Nukleris rakétából egy is elég, s vége mindennek – húzta alá Szijjártó Péter.
Az emberek életét csak békében és békével lehet megóvni
A miniszter szólt arról is, hogy a szomszédban zajló háborúban a frontvonalon több kárpátaljai magyar harcol, közülük nagyon sokan sajnos meg is haltak. – Ha valaki azt kérdezi, melyik európai ország, melyik európai nemzet milyen részt vállalt ebből a háborúból, akkor azt hiszem, hogy a legnagyobb részt mi vállaltuk, mert magyar emberek haltak meg ebben a háborúban. S mi nem akarjuk, hogy még több ember haljon meg.
Forrás: vaol.hu
2024.06.01