Újjászületik a volt ZA-KO Ruhagyár épületegyüttese

Újjászületik a volt ZA-KO Ruhagyár épületegyüttese

A beruházás egyszerű befektetésnek indult, de hamar kiderült, hogy ennek az épületnek lelke van, szinte minden zalai család kötődik hozzá valahogy, ezért döntöttünk úgy, hogy a lehető legnagyobb mértékben megőrizzük a küllemét, amikor üzleteket és lakásokat alakítunk ki benne – ez az indító mondat hangzott el az egykori zalaegerszegi ZA-KO Ruhagyár udvarán, mikor is ismertetésre kerültek a részletek.

Az épületben már javában folyik a 6 milliárd forint értékű munka: Horváth Zoltán mellett Tóth Barnabás, Hári György és Mester László a tulajdonosa a területnek és az építménynek, a tervek szerint 2 év alatt készül el 110 loft lakás a 2003 óta üresen, elhagyatottan álló két szárnyból álló, eredetileg orosz indusztriális típusterv alapján készült házban, melyet 2019-ben vásárolták meg, s most erre a projektre célzottan létesült Zallure Kft. végzi a felújítást. Zöld energiás beruházással, napelemekkel, hőszivattyúkkal látják el, minimális változtatás, maximális értékmentés mentén alakították ki a terveket. A tulajdonosok képviselője mellett Balaicz Zoltán polgármester is szólt a zalaegerszegiek számára emblematikus épület történetéről és kedvező jövőjéről.


A ruhagyár épületét 1951-ben emelték, fénykorában több ezer embernek adott munkát, ikonikus vállalatnak, épületnek számított, amely közösséget hozott létre, idézte a kezdeteket Balaicz Zoltán polgármester a hétfői sajtóbejáráson, melyen bemutatták a felújítás alatt álló, új funkciókat hamarosan magába foglaló épületegyüttest. A rendszerváltás után a tipikus privatizáció után többségi külföldi tulajdonos kezébe került a gyár, 2003-ra pedig elérte a mínusz 700 milliós veszteséget és csődbe ment. A helyi polgárok aggodalommal szemlélték a történteket. 2008-ban került az egyik lebontott szárny helyére a bevásárlóközpont, a tervezett másik már nem tudott létrejönni. Balaicz Zoltán számára 2014-ben, polgármesteri feladatai kezdetekor is cél volt, hogy a leromlott állapotú egerszegi házak megújuljanak. Ezért illeti köszönet a 2019-ben belépett tulajdonosokat, akik megtartják a ház küllemének jellegét.

Mint mondta, az elmúlt négy évben együtt munkálkodtak azon, hogy az épülettörténet feltárható legyen, s időközben helyi ipartörténeti védettséget is kapott a ruhagyár. Az önkormányzat a továbbiakban is részt vesz a Platán sori ingatlan körüli munkálatokban, hiszen vállalta, hogy a környezet, az utak, járdák, közterületek felújítását megtervezik, elvégzik, méghozzá 100 millió forint értékben a Kovács Károly Városépítő Program keretéből. A ház földszintjén üzleteket alakítanak ki, s házhoz tartozó udvarban, parkban pedig a környék lakóit szolgáló áruházat épít egy másik vállalkozás. Így együtt hallgat hamarosan Zallure Park névre a valahai ruhagyár és a környezete. (A szó a Zala és a francia „allure” (ütem, járás, szokás) szó összekapcsolásából jött létre.

Forrás: Zala Megyei Hírlap